Fodor levele: Gyurcsány Ferenc kísérlete kudarcot vallott

Gyurcsány Ferenc kísérlete, hogy a közbizalmat és a parlamenti többséget a cselekvési programmal helyreállítsa, kudarcot vallott – jelenti ki Fodor Gábor abban a levélben, amelyet a parlamenti ellenzéki pártok elnökeinek írt. Az SZDSZ elnöke találkozót kezdeményez a pártvezetőkkel a szakértői kormány megalakítása érdekében.

MNO
2008. 09. 08. 7:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabad Demokraták Szövetségének kérésére a miniszterelnök ismertette az egypárti kormány cselekvési programját, az ellenzéki pártok pedig mind kialakították viszonyukat a „Megegyezés” című íráshoz, elutasítva azt – írta levelében Fodor Gábor. „A Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja szerint Gyurcsány Ferenc kísérlete, hogy a közbizalmat és a parlamenti többséget a cselekvési programmal helyreállítsa, kudarcot vallott. Felelősségünk ebben a helyzetben tehát, hogy olyan megoldást keressünk, amely a stabilitás és közbizalom visszaállítása mellett növekedési pályára állítja Magyarországot” – hangsúlyozta az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor arra kérte politikustársait, hogy a parlamenti pártok vizsgálják meg közösen egy szakértői kormány felállításának lehetőségét. Egy ilyen széles körű megállapodás a lehető legjobb megoldás, amely útját állja a további sodródásnak. Az SZDSZ meggyőződése szerint ugyanis egy szakértői kormány célja nem saját újraválasztása, hanem az ország előtt álló feladatok megoldása volna – írta Dávid Ibolyának, Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak szóló levelében Fodor Gábor.

A liberálisok az ellenzéki pártok mellett a kormányfővel is egyeztetnének. Fodor Gábor múlt pénteken jelentette be, hogy az SZDSZ elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel. Augusztus 30-án az MDF elnöke is egyeztetést kezdeményezett az ellenzéki pártvezetőkkel. Dávid Ibolya azt javasolta, hogy az ellenzéki pártok első emberei a jövő évi költségvetési és adótörvényekről egyeztessenek. Ezt követően – a Fidesz és a KDNP mellett – az SZDSZ elnöke is jelezte, hogy nyitott a találkozóra.

A Fidesz frakcióvezetője Fodor Gábor levelével kapcsolatban hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: ha kialakították álláspontjukat a levéllel kapcsolatban, válaszolni fognak rá. Havasi Bertalan sajtófőnök még azt közölte: amint meglesz a Fidesz válasza a levélre, azonnal nyilvánosságra hozzák. Navracsics Tibor a szakértői kormánnyal kapcsolatos további újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Fidesz, amikor 2006 őszén szakértői kormány felállítását javasolta, akkor úgy gondolták, hogy egy ilyen kabinet kötött mandátummal és meghatározott időre jönne létre. A terv akkor az volt, hogy az egészségügyi, az oktatási és a közigazgatási reform terén adott volna felhatalmazást az öt parlamenti párt a szakértői kabinetnek. Mint a politikus mondta, megegyezés esetén az öt parlamenti párt vállalta volna a szakértői kormány által benyújtott koncepció támogatását.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke számára nem presztízskérdés, hogy ki hívja össze a négy ellenzéki pártelnököt – mondta reagálva Fodor Gábor levelére a KDNP szóvivője hétfőn. Halász Zsuzsa közölte: Semjén Zsolt pártelnök elmegy a találkozóra akkor is, ha azt az MDF, akkor is, ha azt az SZDSZ kezdeményezi. Ugyanakkor Halász Zsuzsa megjegyezte: nem teljesen értik, hogy Fodor Gábor kezdeményezése hogyan függ össze Dávid Ibolya érvényben lévő meghívásával. Az ugyanis a levélből nem derül ki, hogy ilyen módon akar-e kihátrálni Fodor Gábor a többi elnök által már elfogadott találkozóból, vagy ennek ellenkezője történik. Mint a szóvivő mondta, jó lenne, ha erről Dávid Ibolya és Fodor Gábor beszélnének egymással. Hozzátette: ha ez nem sikerül, akkor Semjén Zsolt felajánlja, hogy közvetít a két érintett között. Halász Zsuzsa leszögezte: a KDNP álláspontja továbbra is egyértelmű, hiszen az ország érdeke az előrehozott választás megtartása, a szakértők kormány csak átmeneti megoldásként fogadható el az új választások lebonyolításáig. A KDNP úgy véli, levelek irogatására nincs idő, gyors megoldásra van szükség, hiszen az országban eluralkodott erkölcsi, politikai, gazdasági válságot minél előbb fel kell oldani. Erre csak egy hiteles, a nép által megerősített új kormány képes – mondta a szóvivő, majd megállapította: amiből most a legkevesebb van, az az idő.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.