correiomanha.pt – Portugália; abc.es, elpais.es, elmundo.es – Spanyolország
Ügyvédhez fordultak a Spanair-baleset három francia áldozatának hozzátartozói. „Az a legkevesebb, hogy panaszt teszünk, mert megöltek 154 embert” – mondta egy négyéves áldozat édesanyja. A spanyol lapok arról számolnak be, hogy a felelősség kérdésében egyre élesebb az ellentét a cég és a szocialista kormány egyes tagjai között. A Spanair cáfolta Magdalena Álvarez fejlesztési minisztert, aki szerint a Spanair az indulás előtt mégis gépet akart volna cserélni. A spanyol konzervatív Abc közölte a Spanair-pilóták nyílt levelét a spanyol szocialista miniszterelnökhöz, amelyben kérték José Luis Rodriguez Zapaterót, hogy vizsgálja felül fejlesztési miniszterébe, Magdalena Álvarezbe vetett bizalmát a pénteki bizottsági beszámolója alapján. A légitársaság dolgozói azért szánták rá magukat a hosszú levél közlésére, mert állításuk szerint a tárcavezető úgy közölt részleteket az alkalmazottak beszélgetéseiből, hogy azok tartalma eltorzította a szövegösszefüggéseket. A jobboldali El Mundo is idézte az egyik határozott megfogalmazást: a pilóták tulajdonképpen kétségbe vonták a miniszter eljárását a céggel és alkalmazottaival szemben. Szerintük a politikus asszony célja az, hogy elhárítsa magáról a felelősséget.
veja.com.br, radiobras.gov.br, folha.uol.com.br – Brazília; elpais.es – Spanyolország
Egy hónappal a helyhatósági és tartományi választások előtt – és egy hónappal az előző eset után – ismét lehallgatási üggyel foglalkozik a brazil sajtó. Szombaton a Veja számolt be elsőként az újabb poloskákról, amelyeket Gilmar Mendes, a legfelsőbb szövetségi bíróság (TSF) elnökének összes telefonjára felszereltek. További megfigyelt személy volt Demostenes Torres szenátor, de megalapozott feltételezések szerint a baloldali elnök, Luiz Inácio Lula da Silva és kiszemelt utódja, Dilma Rousseff de Gilberto Carvalho, Lula kabinetfőnökének beszélgetéseit is rögzítették, és az egyikből részleteket is közöltek. Lula személyesen jelentette ki, hogy a rendőrség részvételével akarja tisztázni a lehallgatásokat. Az El País tudomása szerint Brazíliában jelenleg mintegy félmillió személyt hallgatnak le törvénytelenül.
Lehallgatták a főbírót
A brazil Folha de Sao Paulo, a Veja, de még a spanyol El País is behatóan foglalkozott az újabb lehallgatási botránnyal. A portugál Correio da Manhá és a mérvadó spanyol lapok (El País, El Mundo, Abc) többsége összefoglalta a felelősség kérdésében támadt és egyre hevesebb vita részleteit.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!