Tovább folytatódik a vita az új Ptk.-ról

Az MSZP továbbra is fontosnak tartja az új polgári törvénykönyv (Ptk.) elfogadását, a Fidesz szerint azonban a benyújtott javaslat még módosító indítványokkal sem javítható. Erről a pártok képviselői beszéltek az új Ptk. általános vitájának folytatásában, hétfőn az Országgyűlésben.

MNO
2008. 10. 27. 19:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vitányi István (Fidesz) felszólalásában elmondta: egy olyan Ptk.-ra lenne szükség, ami integrálja a szakértői változat és a kormány által benyújtott javaslat előnyeit. Álláspontja szerint a benyújtott javaslat módosító indítványokkal nem javítható. Kifejtette: alkotmányosan aggályosnak vélik a javaslatnak a gyűlöletbeszédre és a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó részét, és azt, hogy kimaradt belőle az egyesületi rész.

A fideszes képviselő problémásnak nevezte azt is, hogy kimaradt a telekkönyvi rész, amelynek helye lenne a kódexben. Emellett aggályosnak nevezte, hogy „elvtelen kompromisszumokkal” több jogintézmény is bekerült a törvényjavaslatba.

Dér Zsuzsanna (MSZP) elmondta: rangnak tartja, hogy a családjogi rész önálló könyvként kerülne be az új Ptk.-ba. Szerinte a javasolt szabályozás épít a strasbourgi bíróság gyakorlatára. A szocialista képviselő rámutatott arra, hogy a családjogi rész négy alapelvet rögzít: a családi kapcsolat védelmét, az egyenjogúságot, a méltányos rendezés elvét, valamint a gyermekek érdekének védelmét. Jelentős új elemként említette a mediáció, vagyis a közvetítési eljárási intézmény kiszélesítését, mert – véleménye szerint – fontos, hogy a házastársak között felmerült vitás kérdésekben elsődlegesen ne a bíróság döntsön.

Salamon László (KDNP) a bejegyzett élettársi kapcsolatot illetően úgy vélekedett, hogy Magyarországon az egymillió élettársi viszonyban élő ember nem fog élni ezzel a jogintézménnyel, mert a bejegyzett élettársi kapcsolat „úgy hasonlít a házassághoz, mint két tojás”. Problémásnak nevezte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat – mint fogalmazott – az azonos neműek házasságát biztosítja. Hangsúlyozta azt is, hogy az egyesületi jog a polgári jog integráns része. Olyan alapjog, ami az alkotmányjog világába is beletartozik, de számos vonatkozását a polgári törvénykönyvben kell szabályozni – jegyezte meg.

Pettkó András (MDF) szerint a törvényjavaslatot vissza kellene vonni, és egy egészen más formában kellene benyújtani.

Avarkeszi Dezső, az igazságügyi tárca államtitkára a szakmával és a civil szervezetekkel való egyeztetést hangsúlyozta, amely megtörtént a javaslat benyújtása előtt.

A szocialista Bárándy Gergely szerint akkor lenne diszkriminatív a bejegyzett élettársi kapcsolat, ha nem állna mindenki rendelkezésére; ez azonban – tette hozzá – nem így van.

Frankné Kovács Szilvia (MSZP) közölte: mivel a társadalmi egyeztetést lefolytatta a kormány, a javaslat beterjesztőjét nem lehet azzal vádolni, hogy elvtelen kompromisszumokat kötött.

Orosz Sándor (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy nem kellene méltatlan vitát folytatni. Azt hangsúlyozta, hogy az egyesülési jog az alkotmányból vezethető le.

Világosi Gábor, az ülés levezető elnöke az általános vitát elnapolta.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.