Az élet utat tör magának, de a Jurassic Wold: Újjászületés épp az ellenkezőjét állítja a nagy klasszikusoknak

Három évvel a Jurassic World-trilógia befejezése után máris feltámadnak a dinoszauruszok, az új felvonás pedig egyszerre próbál tisztelegni a múlt előtt, folytatni a legutóbbi részeket és új irányt keresni. A történet nincs túlbonyolítva, a film mégsem találja az egyensúlyt a sok vállalás közepette.

Scarlett Johannson az ügyelete kalandor a Jurassic World: Újjszületésben. Forrás: TMDb

Az Újjászületést a kevésbé kidolgozott történeteket rendre megkapó atmoszférával kipótló Gareth Edwards (Godzilla, Zsivány Egyes) rendezte, és a visszatérő David Koepp (Jurassic Park, Az elveszett világ: Jurassic Park) írta.

Előbbire nagy szükség van, mert Koep majd belepusztult abba, hogy minden elvárásnak megpróbáljon megfelelni: az Újjászületés egyszerre akar Spielberg előtti tisztelgés lenni, folytatni a Jurassic World-filmekben felvetett témákat és közben valami újat is nyújtani. 

Mindezzel azonban sok probléma akad: egyfelől az Újjászületés többször is öncélú idézetgyűjteményként hat, ami olyan címeket is megidéz, mint az Indiana Jones vagy az Alien. Ezek vagy nagyon idegenül hatnak, vagy egyszerűen csak fárasztóak, még John Williams dallamait sem sikerült úgy felhasználni, hogy a régi filmek ismerős érzése ejtsen rabul.

A nagyvállalati kapzsiság, a dinoszauruszvadászat és a gyerekek bajban mindig fontos eleme volt a sorozatnak, ezek most is visszaköszönnek a filmben, de Koepp csak az utóbbiba tudott némi frissességet hozni a mulattatóan léha Xavier (David Iacono) karakterével, a családi szálnak viszont nincs igazán kifutása, mint ahogy általában a karakterek sem válnak soha izgalmassá, élükön az ügyeletes kalandor szerepét megöröklő Scarlett Johannsonnal. 

Ami viszont rendre működik, azok Koepp dialógusai és az akciók, a folyóban gázoló T-Rex az egész franchise egyik legemlékezetesebb menekülős jelenete.

Folytatásként még mindig komolyanvehetetlen az a felvetés, hogy az emberek ebben a világban már ráuntak a dinoszauruszokra, vagy hogy máris a kihalás szélére sodródtak, amikor még elszaporodni sem volt igazán idejük, viszont Koepp ezzel kapcsolatban ejti el a film egyetlen igazán érdekes gondolatát: ebben a részben Jonathan Bailey tudós karaktere világosít fel minket, hogy a bolygón valaha élt fajok 99 százaléka már kihalt, amivel igencsak kényelmetlen helyzetbe hoz minden rajongót, aki 1993 óta abban a hitben élt, hogy „az élet utat tör magának”.