Nem lehet a dínókkal együtt élni + podcast

A Jurassic World: Világuralom első fele a legutóbbi James Bond-filmek akciójeleneteit idézi, majd a film második harmadától úgy érezheti magát a néző, mintha az Indiana Jones legújabb epizódjára is jegyet váltott volna. Colin Trevorrow alkotása bár akciódús és izgalmas, de az egyértelműen látszódik, hogy a sok látványelem mögött elveszik a történet, egyre kevesebb a szívhez szóló tartalom. + podcast

Fotó: UIP-Duna Film

Pedig néhány igazán jó ötlettel előálltak a forgatókönyvírók, az eredeti Jurassic Park főszereplői, vagyis Ellie Sattler, Allan Grant és Ian Malcolm is megjelenik, hogy megmentse az emberiséget az éhhaláltól. A dinoszauruszok mintájára génmódosított sáskák – amelyek akkorák lettek, mint egy nagyobb macska – megeszik a búzát, kukoricát és gyakorlatilag mindent, ami az útjukba akad. És ekkor kezdődik egy új összeesküvés-elmélet, amely szerint csak a kistermelők terményeit eszik meg, a nagyvállalatok génmódosított gabonájához nem nyúlnak. Erre utalhat a cím is, nem a dinoszauruszok törnek világuralomra, hanem egy nagyvállalat, amely azt szeretné, hogy egy kézben legyen minden, így az emberek élelemmel való ellátása is. Korunkban, amikor arról hallunk, hogy nemcsak az energiaellátás lesz egyre nehézkesebb, hanem az emberek étellel való ellátása is, hajlamosak vagyunk a film és a valóság között párhuzamot vonni. Ám az is igaz, hogy mindezek ellenére faék egyszerűségű a történet, ráadásul hiába hozzák vissza az alkotók a Jurassic Park főszereplőit, nem igazán tudnak mit kezdeni velük. Rohangálnak, téblábolnak a filmben, karakterük szörnyen felszínes marad, a mondataik olyanok, mintha kínai szerencsesütikben található bölcsességekből vették volna a forgatókönyvírók.

Ráadásul a film alkotói nem is nagyon bátrak. A mű központi gondolatmenetének legfontosabb erkölcsi dilemmája az, hogyan álljunk a génmódosítás kérdéséhez. A filmben a legerősebb ellenérv szerint nagyon veszélyes játék a génmódosítás, mert könnyen olyan fegyverré válhat, amely nagyon gyorsan elpusztítja az egész emberiséget. Ez színtiszta, világos beszéd, nem véletlenül tilos a mai napig az emberek génjeivel való játék. Ám a film – bár nem elég bátor ahhoz, hogy egyértelműen kimondja – temérdek alkalommal utal arra, hogy azért a génmódosításból nagyon sok előnye is származhat az emberiségnek, például halálos betegségeket lehetne megelőzni, meggyógyítani, vagy igencsak meg lehetne növelni az átlagéletkort, de tegyük hozzá, Lucifer csábítása mindez. A filmben nagyobb hangsúllyal bír az, hogy folytatódjanak a génmanipulálások, mint az, hogy percről perce halálába rohan az emberiség. Valószínűleg az alkotói szándékkal nem megegyezően, de egyértelműen körvonalazódhat a nézőben a gondolat, felesleges újraéleszteni a behemót dinoszauruszokat – és ezzel beavatkozni a teremtés rendjébe –, mert nem képesek az emberek együtt élni velük. Vagy azért nem, mert túl nagyok, vagy azért nem, mert nemcsak növényevők, hanem kegyetlen ragadozók is vannak köztük szép számmal. Miért nehezítse az emberiség az életét a Földön, ha amúgy sem könnyű.

Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetésben két filmkritikus, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós elemzi az alkotást.

Borítókép: jelenet a filmből (Fotó: UIP-Duna Film)