A második rész, A játszma egyik legnagyobb érdeme a temérdek fordulatban gazdag, Agatha Christie-krimik izgalmát és dramaturgiai felépítését megidéző forgatókönyv, amely Köbli Norbertet dicséri. Érdemes kiemelni az alkotás történelmi hitelességét, amely elengedhetetlen a korszakot feldolgozó művek esetében. Ha A játszmát összehasonlítjuk a nemrég bemutatott, hasonló témájú magyar filmsorozattal, amelynek címe, A besúgó, akkor a két alkotás között szembetűnő a különbség, bár érdemes megjegyezni, hogy A játszma 1963-ban, A besúgó 1985-ben játszódik. Míg Szentgyörgyi Bálint forgatókönyvének nem sikerült hitelesen bemutatnia sem a korszakot, amelyben a filmje játszódik, sem az ügynökvilágot, amelyről a mű szól, addig Köbli Norbert forgatókönyvén nem lehet fogást találni. A két alkotás között az is szembetűnő különbség, hogy míg A besúgónál teljesen hiteltelenek a színészi alakítások, mert nem igazán sikerült jól kidolgozni a filmben megjelenő karaktereket, addig A játszmában mind az öt főszereplő karakterének kidolgozottsága a krimi műfaji kereteihez mérten példaértékű. Így nem is csoda, hogy valódi színészi alakításokat láthatunk Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Scherer Péter és Staub Viktória révén.
Fazakas Péter filmrendezőt dicséri az is, hogy Kulka János is igazán emlékezetes szereplőként van jelen az egész filmben a mozivásznon, színészi képességeit nehezítő betegségét sikerült a Kulka által alakított Markó Pál figurájának jellemrajzába szervesen integrálni. Az agyvérzése után már keveset beszélő, felesége halála után befelé forduló Markó Pál legemlékezetesebb filmbéli mondata élete párjához kapcsolódik, amikor ugyanis arról mesél, hogy több mint két évtizedig élt együtt feleségével, hozzáteszi – feledhetetlen Kulka-hangsúllyal –, hogy ez mennyire kevés. És minden néző, aki tudja, mi a valódi párkapcsolati szerelem, ugyanazt érzi ebben a pillanatban. A játszmában tehát a kiemelkedő forgatókönyv mellett csak dicsérni lehet a rendezést, a színészi játékot, a hiteles korrajzot teremtő jelmez- (Kemenesi Tünde) és látványtervezői (Vinnai Petra) munkát, arról már nem is beszélve, hogy Nagy András operatőr a műhöz méltó izgalmas képi világot teremtett. Szerencsére nem a kommunista rendszer szürke képi valóságát tolta előtérbe, hanem sokkal inkább a szereplők lelki világának sokszínűségét vizualizálta. A film végi tenger (amely klasszikusan a szabadság szimbóluma) szinte végtelenül hosszúnak tűnő beállítása pedig arról szól, hogy (remélhetőleg) örökre túl vagyunk ennek a pokoli világnak a megpróbáltatásain.
Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetés keretében két filmkritikus, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós hasonlítja össze A besúgó című sorozatot A játszmával.
Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: InterCom)
