A kormánynak útjában áll a vidéki Magyarország?

Nem mondhatta a kormányzat, hogy el akarják takarítani a gazdaságpolitikájuk útjában álló népességet, ezért hallgatnak a kis iskolákkal kapcsolatban – állítja Lányi András. Az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója az MNO-nak elmondta: rosszul értelmezik a modernizációt, de a halálra ítélt falvakból a nagyvárosokba menekülő népesség még jól jöhet a politikának, mivel „a nincstelen proletariátus tart fenn minden diktatúrát”. Az egyetemi oktató úgy látja: tervgazdaságban élünk, azonban most nem az állam „tervez”, hanem a hatalmas cégbirodalmak. A mai világgazdaság a kollektív felelőtlenség rendszere: a személytelen hálózatokban érvényesülő erőviszonyok döntenek elevenek és holtak felett. Lányi Andrással beszélgettünk.

Lányi nem ért ezzel egyet, szerinte az nem megtakarítás, hanem vagyonfelélés, ha örökölt természeti és társadalmi tőkénket veszni hagyjuk vagy áruba bocsátjuk. Az államháztartás nem azért omlik össze, mert „túl jól élünk”, azaz túl sokat költünk jóléti kiadásokra, hanem azért, mert rosszul élünk és rosszul gazdálkodunk. „Ma Európában nálunk a legrosszabbak a foglalkoztatási mutatók, nálunk élnek aránylag a legkevesebben a saját (legális) keresetükből, ezért az államnak is kisebb az adóbevétele”. A szegények nem tudnak adózni, a gazdagok szinte korlátlanul tudnak „nem adózni”.

Van a kormányzatnak koncepciója, csak a humánum hiányzik belőle

Van koncepciójuk, méghozzá a nagy multinacionális cégek és befektetői hálózatok igényei szerint újjászervezett gazdaság – állítja az egyetemi tanár arra a felvetésünkre, van-e, s ha igen, milyen társadalompolitika vezetheti a kormányzati „tervezőket”. Igaz, az ellátórendszerek elszegényítése, a közvagyon átjátszása a klientúra kezére, valamint a hatékonyság és versenyképesség jelszavával a hazai kisvállalkozókat csődbe kergető, a multikat támogató gazdaságpolitika növeli a nyomort és a munkanélküliek számát, ez azonban „nem baj”. Jó az, ha a kormányzati kedvezményektől függnek a vállalkozók, és a szociálpolitikára, különféle segélyekre utalt emberek kiszolgáltatottak a hatalomnak. Könnyebb így őket kézben tartani, lekötelezni, egymás ellen kijátszani.

„A nincstelen proletariátus tart fenn minden diktatúrát” – fogalmaz lapunknak Lányi. A kudarcot vallott szegény emberek elkeseredettsége, csalódottsága mindig stabilizálta a diktatúrákat, és „most is létezhet egy ilyen út” – mondta Lányi. A piacgazdaság a maga páratlan dinamizmusával szélsőséges aránytalanságokat teremt, ezért mindig is szabályozásra szorult – állítja a pénzügyi válsággal kapcsolatban. Ezt a szerepet részben a közösségi és hatósági ellenőrzés, részben a piac spontán önszabályozása töltötte be. Korunkban mindkét mechanizmus felmondta a szolgálatot. A szabadkereskedelmi világrend azt jelenti, hogy a helyi társadalom nem avatkozhat bele a piacon zajló folyamatokba.

Ami pedig a spontán önszabályozást illeti, az addig tartott, amíg a versenytársak között nem alakultak ki szélsőséges egyenlőtlenségek méretüket, befolyásukat, értesültségüket illetően. Manapság a „jó döntéshez szükséges információ a szereplők egy szűk körének a kiváltsága, s üzleti titok tárgyát képezi” – fogalmazott Lányi András. Ugyanezek tartják kezükben a közvélemény befolyásolásának az eszközeit is – hívja fel a figyelmet. A nyersanyag-kitermelés, a szállítás, a bank- és az üzlethálózat esetleg közös érdekeltség, vagy egymásban részvényes tulajdonosi körök kezében van, és rendszerint még azt sem lehet tudni, hogy kinek a kezében.

A döntés a hálózatok kezében van

A mai világgazdaság a kollektív felelőtlenség rendszere: a személytelen hálózatokban érvényesülő erőviszonyok döntenek elevenek és holtak felett. Nincs kit vádolni, nincs kihez fellebbezni. Tervgazdaságban élünk – folytatja Lányi –, csak szerinte most nem az „államok, hanem az óriáscégek tervezik a világ jövőjét: a fogyasztók vágyait, a kutatások irányát, a valuták árfolyamát”. Gazdasági szervezetek léptek az államok helyébe – folytatja. Ezek ugyan nem területi alapon szerveződnek, de ha az államok igyekeznek a cégbirodalmak kedvében járni, korlátozni ellenben nem tudják működésüket, akkor nem kétséges, hogy kinek a kezében van a főhatalom.

A globalizáció jobb- és baloldali kritikusai rendszerint nem veszik figyelembe, hogy ez a mostani válság nem a klasszikus piaci versenygazdaság válsága, hanem akkor lépett fel, amikor megszűnt az egyéni vállalkozáson, személyi felelősségen és valódi magántulajdonon alapuló rendszer. Nem kellett ehhez világméretű összeesküvés – mondja. „Azokat a kegyetlen ítéleteket, amelyek a jövőnket meghatározzák, számítógépek hozzák.” A kollektív felelőtlenség világrendje szükségképpen mértéktelen – tehát önpusztító –, de nem azért, mintha túl sok volna benne a szabadság, hanem mert túl kevés. Az ökológiai politika, amit az Élőlánc képvisel, ezzel a pusztulással kíván szembeszállni. Jól tudja, hogy a tőke szabad mozgása korántsem szabadság, hanem egy vak automatizmus érvényesülése: ezt nevezzük hatékonyság- vagy nyereségelvnek. A közszabadságot – az emberi közösségek önrendelkezését – ezek ellenében kell majd ismét kivívni.