Az új előtérre a 2-es terminál átalakítása miatt van szükség, mert ennek során megszűnnek a jelenlegi repülőgép-állóhelyek. A munkálatok első szakaszában a BA 76 000 négyzetméter területű előteret ad át a forgalomnak. A beruházásnak ez a fázisa 4,2 milliárd forintba kerül. A munkálatokra a repülőtér-bővítési programjának keretében kerül sor, az új állóhelyeket a tervek szerint 2009 márciusában adják át.
A kivitelezők a betonfelület kiépítése mellett a követelményeknek megfelelően speciális fénytechnikát és csatornarendszert is építenek. A Budapest Airport a következő öt évben összesen 261 millió eurót, hozzávetőleg 65 milliárd forintot fektet be a budapesti repülőtér fejlesztésébe. Az Európai Unió kiemelt projektként kezeli a BA fejlesztési terveit, és mintegy négymillió euróval támogatta az előkészületi munkákat a közlekedési és szállítmányozási fejlesztésre szánt TEN-T alapból.
A fejlesztési program keretében 2008. október 27-én kezdték el a 800 milliós pályafelújítási munkálatokat. Október 30-én bejelentették azt is, hogy Budapest Airport Hotel néven Ferihegyen épül fel Magyarország egyetlen repülőtéri szállodája. A tervek szerint a hét emeletes, 250 szobás hotel 2012-ben nyílik meg. A Budapest Airport 2-es termináljának bővítése előtti akadályok azzal hárultak el, hogy október 20-án felavatták reptér 900 millió forintból megépült, új átszállófolyosóját és poggyászosztályozó csarnokát.
(MTI)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
