A módosítást azért kellett benyújtani a határozati javaslat 4-es és 5-ös pontjához, mert a magyar kacsa- és libamáj földrajzi jelzésként való közösségi oltalmának megszerzését az Európai Unióban csak a terméket előállítók csoportosulása, szövetsége kezdeményezheti, és nem a kormány. Ez a korábbi javaslatban nem szerepelt, ezért ezt a kitételt módosítani kellett még a határozati javaslat benyújtása előtt. Az 5-ös pontot pedig azért kellett módosítani, mert a határozati javaslat eredeti szövege a kormányt kérte fel a törvényalkotásra, holott a törvényalkotás az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Így az eredeti szövegben pontosítani kellett, hogy a határozati javaslat nem törvényalkotásra, hanem törvényjavaslat készítésére kéri fel az ügyben a kormányt.
A határozati javaslatot azért nyújtották be korábban ötpárti egyetértéssel, mivel a közelmúltban egy állatvédő szervezet bojkottfelhívást indított magyar és más nyugat-európai élelmiszerláncoknál a magyar hízottliba- és -kacsatermékek forgalmazása, illetve az ilyen termékeket feldolgozó cégek termékei ellen. Ezt szerette volna ellensúlyozni az országgyűlési határozati javaslat.
(MTI)
Érkezik a zempléni térség legnagyobb fesztiválja
