Lajosmizsén október 9-re virradó éjjel próbáltak meg elvinni egy automatát. Figyelemelterelésül tüzet okoztak a felső-lajosi Stop vendéglőnél, így a környékről az összes rendőr odavonult. Ezt kihasználva próbálták meg a lajosmizsei rendőrségtől kőhajításnyira lévő bank előteréből a köré tekert drótkötéllel és egy terepjáró segítségével kiszakítani az ATM-et. Elszakadt a drótkötél, és ott maradt a szekrény a benne lévő 40-45 millió forinttal együtt. Két nap múlva a bűnözők Szankon és Soltvadkerten is próbálkoztak, ám ezeken a helyeken sem jártak szerencsével. Egy lopott személygépkocsival követték el a bűncselekményeket, majd azt Kecskemét közelében felgyújtották. Az autó alkalmas lett volna arra, hogy az ATM automatát elszállítsa.
Október 22-én viszont a Pest megyei Albertirsáról bankautomatával távoztak a tolvajok. Jakabszállás közelében megtalálták az albertirsai bűncselekménynél használt autót, amit Kiskunfélegyházáról loptak el. Az autóban megtalálták a feltört és kifosztott ATM-et is. Polyák Zsolt őrnagy, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüygi osztályának vezetője elmondta, hogy hétfőn hatmillió forintot megtaláltak az egyik gyanúsítottnál két befőttesüvegben elásva, valamint lefoglalták a zsákmányolt pénzből vásárolt személygépkocsit is, sőt a másik két gyanúsítottnál is sikerült pénzeket találni. Két gyanúsítottat összehangolt akcióban Budapesten, egy gyanúsítottat Kecskeméten fogtak el október 27-én.
A Nemzeti Nyomozó Iroda által elfogott két ember több bűncselekményt is elkövetett, amiért a kiskőrösi és a kecskeméti bíróság is elítélte őket, de megszöktek, így nem kezdték meg büntetésüket. Öt éve hárman törtek rá egy 55 éves matkói asszonyra. Megkötözték, megkínozták, fogait kirugdosták, hogy árulja el a pénze rejtekhelyét. A nő hallgatott. Egy évvel korábban, 2002 októberében Kerekegyházán egy éppen indulni készülő kamionost vertek meg. Elrabolták a táskáját, amelyben 2,5 millió forint volt.
A matkói és kerekegyházi bűncselekmények ügyében idén áprilisban hirdetett ítéletet a Kecskeméti Városi Bíróság, ötévi fegyházbüntetést kiszabva. Az egyik vádlott meg sem jelent az ítélethirdetésen, egy másik meg kisétált a bíróságról, megszökött. Mindketten Budapestre költöztek, és egyikük barátnőjének lakásán bujkáltak. Egyelőre nem tudni, hogy az ATM-lopásokban pontosan milyen szerepük volt.
Dócs András őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályának a vezetője beszámolt arról, hogy az elmúlt egy évben jelentősen megnőtt a bankjegykiadó automaták ellen elkövetett bűncselekmények száma. Információik szerint több csoport követi el az ország különböző pontjain a bűncselekményeket. Emlékeztetett arra, hogy Romániában és Csehországban sikerült magyar bűnözőket elfogni az NNI és a külföldi társszervek együttműködésével. Budapesten albán elkövetőket fogtak el szeptemberben a magyar és a spanyol rendőrök együttműködésével – tette hozzá.
(baon.hu/MTI)
Hellenisztikus hatások egy eltűnt nomád birodalomban.
