Nyitáskor a Mol árfolyama 15 forinttal, 0,12 százalékkal 12.995 forintra nőtt. Az OTP ára 35 forinttal, 0,95 százalékkal 3.700 forintra emelkedett. A Magyar Telekom kurzusa 11 forinttal, 1,66 százalékkal 675 forintra erősödött. A Richter árfolyama 29.000 forinton stagnált.
Mérsékelt pozitív nyitásra, optimista hangulatra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy vélte: az amerikai választás tegnap már kifejtette hatását a piacon, befolyása ma már nem lesz számottevő. A lendület felfelé mutat, de bármikor megtörhet – fogalmazott az elemző.
Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: várhatóan erősödő forgalom és volatilitás jellemzi majd szerdán a piacot. Délelőtt 10 órától egészen zárásig számos, meghatározó eurózóna-beli makroadat közzététele várható, melyek jelentős befolyást gyakorolhatnak a parketten. Szintén számottevő hatása lehet a gyorsjelentésekkel kapcsolatos spekulációknak, amelyekkel immár nemcsak a gyógyszergyártóknál, hanem valamennyi nagyobb papír esetében számolni kell – vélekedett.
A BUX 547,78 pontos, 3,86 százalékos emelkedéssel, 14.743,34 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 31,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével növekedett az előző napi záráshoz képest. A Mol 415 forinttal, 3,30 százalékkal 12.980 forintra erősödött, 8,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 295 forinttal, 8,75 százalékkal 3.665 forintra nőtt, forgalmuk 14,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 2,31 százalékkal 664 forintra emelkedett, forgalma 2,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,02 százalékkal 29.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 862,7 millió forintos forgalom mellett 850 forinttal, 8,25 százalékkal 11.150 forintra növelte értékét.
(MTI)