A bankok 1,4-3,7 százalék között drágultak az első órában, arra a reményre, hogy nagy veszteségre számító Citigroupnak, a mérlegfőösszeg szerint második számú amerikai bankcsoportnak mégiscsak sikerül megmentenie magát részesedések eladásával vagy más pénzintézettel való egyesüléssel, állami tőketámogatásra is támaszkodva. A csoport korábban bejelentett tervét 52 ezer állás megszüntetésére és 20 százalékos költségmegtakarításra a piac kevesellte.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos nyereséggel kezdett, az első óra vége felé 0,65 százalékos nyereséggel 786,11 pontnál tartott, 47,82 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Csütörtökön 3,8 százalékot vesztett, szerdán 4 százalékot vesztett, kedden 0,95 százalékot nyert, hétfőn 2,6 százalékot vesztett. A múlt héten 6,02 százalékot vesztett, az előző héten 1,53 százalékot vesztett. Októberben 12,68 pontot vesztett, a legrosszabb hónapja volt hat éven belül. A harmadik negyedévben 11,46 százalékot vesztett, az első félévben 20,26 százalékot vesztett. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcsra ért.
Pénteken a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 több mint 0,7 százalékos veszteséggel kezdett, de egy óra múlva 0,62 százalékos nyereségnél tartott. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 0,3 százalékos nyereséggel indult, egy óra múlva 0,94 százalékos nyereségben volt. Párizsban a CAC-40 több mint 0,4 százalékos nyereséggel nyitott, egy óra múlva 0,95 százalékos nyereségnél járt.
Az értéktőzsdék nyitása után közel egy órával az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 48,54 dollár volt Londonban, 46 centtel drágább a csütörtöki zárónál. Korábban reggel 1,15 dollárral drágább, hajnalban 68 centtel olcsóbb volt a csütörtöki zárónál.
Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,2533 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, tőzsdenyitás után egy órával 1,2524 dollárnál tartott, 0,0080 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, 14,21 százalékkal gyengébben a dollárhoz képest, mint év végén. Kora reggel 0,0071 dollárral volt drágább, mint csütörtökön későn, és 0,0018 dollárral drágább, mint csütörtök reggel.
(MTI)
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
