A rendőrség már szombat este fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros területén a dunaszerdahelyi futballmeccsen történtek ellen szerveződött spontán demonstráció miatt. Az intézkedés hétfőig tartott volna, a főkapitányi döntés értelmében azonban egy héttel, jövő hét hétfőig ezt meghosszabbították. A rendőrség honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint a fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása.
Az ellenőrzés során a rendőrség igazoltathat, az emberek ruházatát, járművüket átvizsgálhatja, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatja, illetve azoknak a rendezvények, események helyszínére történő bevitelét megtilthatja. „A fokozott ellenőrzés bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy a gyanús, feltehetőleg bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetni szándékozó személyeket a rendőrség intézkedés alá vonjon” – olvasható a közleményben. Mint írták, a BRFK mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés a békésen demonstrálókat és az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása – olvasható a közleményben.
(MTI)
Orbán Viktor: Európa bajai az ukrán háborúból erednek + videó
