– A hét elején megfordult a fejemben, hogy akár két vereséget is összeszedhetünk. De elhessegettem ezt a gondolatot, és nagyon bíztam abban, hogy négy ponttal zárjuk az első két kört. Szerencsére így is történt. A horvátok ellen úgy kezdtünk, hogy elsősorban az átlövőkre figyelünk, s inkább a beállót hagyjuk lőni. Szerencsére a kapitány időben átrendezte a védelmet és a taktikát, s ettől kedve már jól működött a csapatjátékunk – vélekedett Herbert Gábor.
– A siker alapja a jó védekezés volt – értékelt Hajdu János szövetségi kapitány. Negyedóra elteltével sikerült felvenni a horvát támadások ritmusát, és már a lövőszándékra oda tudtunk érni. Támadásban szinte végig jók voltunk. A mostani győzelemmel 75 százalék az esélye annak, hogy kijutunk az Eb-re.
(sportforum.hu)
Magyar Péter gyurcsányi mélységbe zuhant a felelőtlensége miatt
