Hajléktalanok vettek milliós autókat

Legalább húsz-harminc, de ennél több gyanúsítottja is lehet annak az országos csalási ügynek, amelyre a Kaposvári Rendőrkapitányság derített fényt. Egyelőre az "értelmi szerzőket" hallgatták ki, akik hajléktalanokkal vásároltatták meg az autókat. 

MNO
2008. 11. 05. 13:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügy két szálon indult: a rendőrségnek is voltak információi, és bankok is tettek feljelentést a csalások miatt. Legelőször két 30 év körüli férfi került képbe: egyikük kaposvári, a másik csömendi, mindkettejüknek jónéhányszor volt már dolga a rendőrséggel. A bűncselekmény „kiagyalói” hajléktalanokat, illetve lecsúszott, nincstelen embereket kerestek meg. Velük hitelre vásároltattak gépjárműveket. Ezért 20-100 ezer forintot ígértek nekik. A bankok felé a hitelhez szükséges munkáltatói igazolásokat papírokat hamisították, s ha kellett, a bank ellenőrzésére a fiktív cégek nevében az ellenőrzés során le is igazolták az „ügyfelek” hitelképességét.

Olyan precízen dolgoztak, hogy még közüzemi számlákat is hamisítottak. A valótlan adatokat tartalmazó iratcsomagok általában átmentek a bankok szűrőin. Így az eddigi adatok szerint 17 autót vásároltak meg hitelre a hajléktalanok, a járművek természetesen rögtön a megbízókhoz kerültek. Volt egymilliós használt autó, de ötmilliós autócsoda is, amelyet önerő nélkül megvásárolhattak a „vevők”. Az autóknak azóta nyoma veszett, a hitelt pedig senki sem fizeti. Tizenegy banknak okoztak így összesen 34 millió forintos kárt. Az eredeti terv egyébként az volt, hogy az autók „eltűnését” lopásként bejelentik a rendőrségen, így a kárt minden esetben a biztosító fedezte volna. Így azonban vélhetően a bankoknak le kell nyelniük a kárt, mivel a rendőrség, ha meg is találná az autókat, nem lehetne lefoglalni azokat.
A rendőrség szerint elképzelhető, hogy ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. Mivel minden egyes számla, igazolás hamisítása egy-egy bűncselekménynek számít, százas nagyságrendű bűncselekményszám is lehet az ügyben. S mivel nemcsak a megbízóknak, hanem a „megbízottaknak” is felelniük kell, így 20-30, de elképzelhető, hogy jóval több gyanúsítottja is lehet a bűncselekmény-sorozatnak.

Bár a nyomozás már tavaly november óta tart, még mindig kerülnek elő újabb és újabb szálak a történetben. Így nem kizárt, hogy új "szereplők" is előkerülhetnek, s az eddigi adatok szerinti 17 gépjármű is elképzelhető, hogy jóval több lesz a nyomozás végére. Annál is inkább, mert nemcsak Somogyban, hanem az ország több városában, például Pécsen, Keszthelyen, Tamásiban is intéztek ilyen ügyeket.

A rendőrök eddig három gyanúsítottat hallgattak ki, köztük a két értelmi szerzőt, akik részletes beismerő vallomást tettek. Csalással, magánokirat-hamisítással gyanúsítják őket, egyelőre szabadlábon védekeznek.

(sonline.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.