Lakos Imre (SZDSZ) elmondta: szerda délutáni ülésén a bizottság semmilyen szempontból nem kapott elfogadható választ a főpolgármesteri hivataltól a Feneketlen-tóval összefüggő problémák rendezéséről.
A testület értetlenül áll az előtt, hogy a nyáron ez ügyben hozott határozatai nem teljesültek. Emiatt, korábbi döntésüket megerősítve fordultak ismét a főpolgármesterhez. A politikus közölte, nyáron arra kérték Demszky Gábort, hogy intézkedjen a tó körüli monitoring rendszer kiépítéséről, a vízminőség és a vízszint folyamatos ellenőrzéséről. Indítványozták a tóban lévő vízforgató és vízszűrő rendszer cseréjének vizsgálatát is. A monitoring rendszer kiépítésére biztosított 10,5 millió forintot még nem használták fel, s még a beruházás célokmánya sem készült el.
Lakos Imre leszögezte, hogy a fővárosi önkormányzatnak a tulajdonosi felelőssége egyértelműen hiányolható az elmúlt hónapok semmittevése kapcsán. Hozzátette: egyetértettek Endrédy István (KDNP) azon felvetésével, hogy a tó felszínén az elmúlt napokban megjelent habzás okának tisztázására a hivatalnak már fel kellett volna kérnie a környezetvédelmi főfelügyelőséget, amely hivatalból elvégzi a szükséges ellenőrzést.
(MTI)
Dömötör Csaba: Ilyenkor dől el, hogy kire lehet számítani
