Kulcsár Anna: Az OIT-nak Sólyom új jelöltjét is véleményeznie kell. Későbbi megfontolás tárgya lehet ugyanis, hogy a képviselők megváltoztatják-e a kétharmados törvényt, s korszerűbbé formálják a bíróságok igazgatását. A jövőben dől el az is, érdemes-e szétválasztani az LB és az OIT elnöki tisztségét. Az igazságszolgáltatási tanács most vélhetőleg nem mondja majd azt, amit a kiválóan képzett Baka jelölésekor közölt, vagyis, hogy a leendő vezető nem ismeri jól a hazai viszonyokat. Havasiné Orbán Mária végigjárta az itthoni ranglétrát: szakmai kifogás nem hozható fel ellene. Az pedig talán csak nem baj, hogy az államfő nőt jelölt a csaknem nyolcvan százalékban nőket foglalkoztató igazságszolgáltatás élére. A képviselőknek sem lenne könnyű dolguk, ha ellenérveket kívánnának megfogalmazni egy olyan időszakban, amikor a világban a hagyományoktól eltérően választanak vezetőt, eddig mellőzött társadalmi csoportok tagjai közül. A korszakváltás nem halasztható tovább az igazságszolgáltatásban.
(Magyar Nemzet, 2008. november 21.)
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
