Ugyanezen a rendezvényen a német gépjármű szövetség (ZDK) elnöke azt mondta, hogy a márkakereskedők több mint a fele veszteséges lesz az idén, az átlagot tekintve nullszaldóval zárják majd az évet a kereskedők. Dieter Zetsche felszólalásban arra utalt, hogy reményei szerint nem jönnek be azok az elemzői jóslatok, amelyek szerint a német autóiparban 100 ezer munkahely szűnhet meg az értékesítési problémák miatt a meglévő 760 ezerből. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a válság egyszersmind katalizátor is lehet az fejlesztés, az innováció szempontjából. „A válság megmutatja, hogy ágazatunkban ki az életképes” – mondta Zetsche. Hozzátette: az ágazati válságból azok a cégek tudnak kilábalni, amelyek fejlesztenek, mégpedig a környezetbarát technológia, azaz a járművek meghajtásának teljes villamosítása irányába.
(MTI)
Az őzek párzási időszaka miatt van veszély az utakon
