Meztelen fiúkat fotózott

Egy tizennégy és egy tizenkét éves meztelen fiút videózott le otthonában az a szegedi férfi, akit a rendőrség tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel gyanúsít – írta pénteki számában a Délmagyarország.

MNO
2008. 11. 21. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap úgy tudja, házkutatást tartottak és terhelő bizonyítékokat találtak az 50 éves férfinél, aki beismerte tettét. Az egyedülálló, pékként dolgozó férfi, a család régi ismerőse a gyerekeknek pénzt adott azért, hogy vetkőzzenek le előtte, míg ő videózta és fotózta őket.

A szegedi rendőrkapitányságon tiltott pornográf felvétellel való visszaélés megalapozott gyanúja alapján indult büntetőeljárás a férfi ügyében. A gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte, majd azt a másodfokon eljáró bíróság házi őrizetre módosította. A Csongrád Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze és szóvivője, Szanka Ferenc a lapnak elmondta: a férfi a bíróságon beismerő vallomást tett. Az adatok szerint nem történt erőszak vagy fenyegetés, így a Csongrád Megyei Bíróság úgy ítélte meg, hogy elegendő a házi őrizet. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: a megyében 2006-ban tizenkét, tavaly hat, az idén pedig két esetben indult büntetőeljárás hasonló ügyben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.