A vezérőrnagy közölte: idén 14 fegyveres és Molotov-koktélos, valamint két kézigránátos támadás történt az országban a romák sérelmére, de az ügyek – az eddigi adatok szerint – csak a hasonló elkövetési módszer miatt hozhatók összefüggésbe egymással.
A nagycsécsi és a pécsi, halálos áldozatokat követelő támadás nyomravezetőjének 10-10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség, de bejelentés, konkrét, értékelhető adat a két ügyben nem érkezett – mondta Házi István. Az országos rendőrfőkapitány által felállított, a Nemzeti Nyomozó Iroda által irányított nyomozócsoport csütörtök délután számol be Bencze Józsefnek a nyomozások eddigi eredményeiről.
A külön nyomozócsoportba megyei és területi rendőrségi szakembereket is bevontak, s a legmodernebb technikai eljárásokat és módszereket alkalmazzák: így profilalkotók, fegyverszakértők és felderítő nyomozók is bekapcsolódtak a munkába. A nyomozócsoportba roma szakembereket is delegáltak. Ha olyan megyében történik támadás, ahol korábban nem volt, az ottani szakembereket is bevonják a csoportba – fűzte hozzá a vezérőrnagy.
Házi István elmondta, hogy a 16 támadás közül egyetlen esetben, a Fejér megyei Pátkán június 3-án elkövetett Molotov-koktélos támadás ügyében vannak gyanúsítottak, a három feltételezett elkövető előzetes letartóztatásba került. A településen három, romák által lakott házra dobtak Molotov-koktélt, az ügyben három helybéli polgárőrt gyanúsítanak.
A vezérőrnagy közlése szerint a keddi, két halálos áldozatot követelő kézigránátos támadás eltér az eddigi elkövetési módoktól. Mint megjegyezte: a nyáron egy Balaton parti vállalkozó telephelyén álló autók közé is bedobtak egy robbanószerkezetet, így megvizsgálják a két eset közötti összefüggést is. A vezérőrnagy azt mondta: egyelőre csak feltételezés a támadások mögötti etnikai jellegű motiváció, mert amíg az elkövetőt nem sikerül elfogni, és erre vonatkozó tény a bizonyítás során nem merül fel, vagy a támadások alkalmával a rasszista indítékra szóló egyértelmű üzenet nem áll rendelkezésre, nem lehet kijelenteni, hogy bárhol is etnikai jellegű bűncselekmény történt volna. Arra sincs adat, hogy az ország különböző részein, hasonló elkövetési módszerrel végrehajtott támadások összefüggnének egymással – tette hozzá.
Házi István a sajtótájékoztatón megjegyezte, a büntető törvénykönyv hatályos értelmezése szerint ha valaki rasszista indítékból követ el gyilkosságot, akkor aljas indokból elkövetett emberölés miatt indítható ellene eljárás, mert a faji, vallási és kisebbségi csoport elleni erőszak tényállását csak a bántalmazások esetében lehet alkalmazni. Házi István elmondta azt is, hogy a rendőrség keresi annak a lehetőségét, hogy a helyi cigány önkormányzatok, a polgárőrség, a mező-, és vadőrök bevonásával miként lehetne megszervezni a telepszerű lakókörnyezetek hatékonyabb őrzését, az ott élő emberek biztonságérzetének növelése és a hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében.
(MTI)