Papírok néküli halálos beteg a nemzetközi vonaton

Október 21-én Zákánynál a Venezia nemzetközi vonaton szerette volna elhagyni az ország területét egy kommunikációra képtelen, súlyosan beteg férfi, akinél semmiféle okmányt nem találtak az ellenőrzés során.

MNO
2008. 11. 05. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ismeretlent végül az útlevélkezelő este tízkor leszállította a vonatról, majd előállította a határrendészeti kirendeltségre. A férfi nem tudott kommunikálni. Csak azt ismételgette: Varsó. Lengyel márkajelzésű ruhákat és cigarettát találtak nála a rendőrök. A férfi aztán zavartan kezdett el viselkedni, és szemmel láthatóan rosszul lett ezért mentőt hívtak hozzá, és a nagykanizsai kórházba szállították.

Az ismeretlent másnap Hepatitis gyanújával a Zalaegerszegi Megyei Kórházba szállították át, ahol súlyos májelégtelenséget diagnosztizáltak nála. A vizsgálatok során a férfi orosz nyelven kezdett el beszélni, elmondta hogy Budapestről indult 21-én vonattal, de semmiféle személyi adatára, vagy akár az állampolgárságára nem emlékezett.

A súlyos betegsége miatt emlékezetkiesésben szenvedő férfi kórházi kezelése során először október 27-én tudott bármit is mondani arról, hogy ki is ő, az adatokat az eljáró Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztályának munkatársai a társzervekkel együttműködve leellenőriztek.

Az addig csak „sárga ismeretlen férfi” elnevezéssel kezelt személyről kiderült, hogy 48 éves lengyel vállalkozó, 2008. szeptemberében tűnt el otthonából és azóta a családja sem tudott semmit a hollétéről. A férfi, akit az előzetes jelzések alapján ma szállítanak haza a hozzátartozói, szerencsésnek mondhatja magát, mivel annyira súlyos állapotban volt a kórházba szállításakor, hogy az orvosi vélemény alapján csak pár percen múlt az élete.

(sonline.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.