A Ziarul Financiar című üzleti-pénzügyi napilap szerint ez a mennyiség több mint a fele a hagyományos, azaz a nem diszkont cégek által szállított utasok létszámának, amely a becslések szerint ebben az évben 4,5 millió körül lesz. Az alacsony árú jegyek piacát Romániában 90 százalékban uralja három vállalat, nevezetesen a Blue Air, a WizzAir, valamint MyAir.
Az év első kilenc hónapjában összesen 1,7 millió utast vittek gépeik fedélzetén, 40 százalékkal többet, mint tavaly, az év végére várhatóan elérik a 2,5-2,7 millió utasszámot. Rajtuk kívül még a SkyEurope, a Germanwings, az easyJet és a Ryanair üzemeltet járatokat. Egyelőre továbbra is a Blue Air a piacvezető, amelynek elsőségét egyre inkább veszélyezteti a nyomában szorosan haladó, magyar tulajdonú WizzAir. Ez utóbbi 2006-ban jelent meg a román piacon azzal a szándékkal, hogy ott megszerezze az első helyet.
Tavaly azonban még jelentős mértékben megelőzte a Blue Air, amely akkor ügyfeleinek számát már csaknem egymillióra növelte, miközben a WizzAir utasainak száma nem haladta meg a félmilliót – írja a Ziarul Financiar. A különbség azonban csökkent – írja a lap a magyar cég illetékeseire hivatkozva –, az év első kilenc hónapjában 680 ezer embert röpített a társaság Romániából, illetve Romániába, míg a tavalyi év azonos időszakában ez a szám még csak 285 ezer volt.
A lap emlékeztet: a WizzAir erre az évre egymilliós utasszámot célzott meg, jövőre pedig ennek a dupláját. Ennek érdekében növeli járatainak számát és indulási-érkezési helyszíneit. A Business Standard román gazdasági napilap egyik korábbi cikke szerint decembertől a légitársaság Temesvárról Londonba, Rómába és Dortmundba közlekedtet járatokat, heti három alkalommal. Jövő márciustól a járatsűrűséget heti négy alkalomra emeli. A temesvári bázis létesítését követően járatok indulnak Milánóba, Barcelonába, Párizsba, Valenciába és Velencébe is – írta akkor a gazdasági lap.
A Blue Air megpróbálja állni a sarat magyar vetélytársával szemben, bár egyelőre nem jelzett járatszám-növekedést a következő esztendőkre. A hírek szerint repülőgépeinek számát kívánja növelni. A verseny harmadik helyezettje, a MyAir az év első kilenc hónapjában 320 ezer utast juttatott célba, ez a korábbiakhoz képest enyhe veszteséget jelez. Helyzetét azonban erősítheti, ha valóban összeolvad – mint ahogy nemrég bejelentették – a SkyEurope légitársasággal.
(MTI)