Havasiné Orbán Mária harminc éve ítélkező bíró, egész életét a bírósági pályán töltötte, így a bíróságok problémáját, mind a szervezeti, mind a szakmai és minőségi kérdéseket tökéletesen ismeri – fogalmazott az államfő. A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP), Gusztos Péter (SZDSZ) és Herényi Károly (MDF) képviselte a Sándor-palotában.
Az új főbírójelölt reformot hirdet
A tisztességes bírói kar védelme érdekében paradigmaváltást szeretne végrehajtani és a „nem odavaló” bírákat el akarja távolítani a vezetésből Sólyom László köztársasági elnök főbírójelöltje. Havasiné Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla elnöke erről újságírók előtt beszélt csütörtökön, miután a Sándor-palotában Sólyom László bemutatta őt a parlamenti pártok képviselőinek.
Amit hirdetek, az nem forradalom, hanem reform – fogalmazott a főbírójelölt. Elmondta azt is, hogy az igazságszolgáltatáson belül az önkormányzatiság óriási érték, amit meg kell védeni és ha ezt nem teszik meg, akkor elveszik tőlük.
(MTI)