Az államfő levelében méltatta a két ország eddigi sikeres együttműködését, amely megfelelő alapot teremt a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséhez. A demokrata párti politikusnak írt üzenetében Sólyom László kiemelte a környezetvédelem témáját, mint olyan globális ügyet, amely Obama elnöki programjában is fontos helyen szerepel, és amelyben remélhetőleg szorosabb együttműködés alakulhat ki a két ország között.
Ugyancsak külön hangsúllyal értékelte a köztársasági elnök üzenetében a megválasztott elnök idén október 23-án írt levelét, amelyben a magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját köszöntötte – olvasható a közleményben.
(MTI)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
