Aligha elfogadható bármilyen vezetőtől, hogy a klub szurkolóit, vagy akárcsak egy részüket minden előzmény és látható ok, a velük való találkozás, bemutatkozás nélkül ilyen súlyos, és a Ferencváros
presztízsét, a klubvezetés és a szurkolók viszonyát erősen romboló vádakkal illesse. Hisszük, hogy ez a brit futballkultúrában sem megszokott és bevett gyakorlat – teszi hozzá.
Hogyan lehetséges, hogy a Ferencvárosért aggódó és tevékeny közösség határozott kiállását és kitartó utcai fellépését – mellyel olyan nyomást gyakorolt a magyar államra, hogy az nem tudta tovább odázni pontosan Kevin McCabe pályázati anyagának elfogadását -, nem támogatta egyetlen Fradit irányító sem, de utána nekik köszönetet mondott munkájukért, amellyel jelentősen hozzájárultak a klub megmeneküléséhez, majd ismételten ellenségként kezelte ezt a jelentős szurkolói réteget – teszi föl a kérdést Boros.
Mindezeken túl, egy olyan élő és egyre inkább ébredő és gondolkozó civil közösség jött létre a lelátón, amely párját ritkítja a magyar közéletben. Tartunk tőle, hogy ezt a közösséget próbálják ismételten szétzúzni, most éppen a rasszizmus hamis vádjával azok, akiknek egy ilyen szerveződés az egzisztenciájukat fenyegeti – hangsúlyozza Boros.
Meggyőződésünk, a brit tulajdonosi kör erről valószínűleg semmit nem tud, ezekről nem értesülhet, mert a magyarországi vezetők akikkel kommunikálnak, ezeket az információkat nem adják át. Mert az állandóan békétlen, rasszista, törő-zúzó szurkolói kép fenntartása elengedhetetlen azoknak, akikről különben kiderülne a pökhendi modoruk mögé elbújtatni próbált alkalmatlanságuk, a vezetői képességük teljes hiánya és a totális hiteltelenségük az egész ferencvárosi közösségben – zárul a nyilatkozat.
(MNO)
Újságírót raboltak el az ukrán sorozótisztek
