Talán decemberben picit megmozdul a „lanyha” búzapiac

Még mindig pang a búzapiac – mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn. A „lanyha” búzapiac decembert követően mozdulhat meg szerinte, amikor a tengerhez közelebb lévő termőhelyek raktárai kiürülnek. Akkor már a magyar búzát is keresni fogják. • Alacsony ár és szinte zéró kereslet sújtja a búzatermesztőket

MNO
2008. 11. 03. 13:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GOSZ elnöke úgy vélte – megismételve korábbi álláspontját –, hogy eladhatatlan gabonakészlet nincs. Megjegyezte ugyanakkor: nem gondolhatta senki komolyan néhány hónapja, hogy a búza ára 70 ezer forintos tonnánkénti áron stabilizálódik, de a mostani, 30 ezer forint körüli tonnánkénti ár sem reális. „Vélhetőleg valahol a kettő között lesz majd az igazság” – mondta a szakember.

A termelőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mekkora ráfordítással képesek előállítani a gabonát, és azt a világpiacon mennyiért lehet eladni, azaz a piac azt éppen hogyan árazza be – tette hozzá a szakember.

A kereskedelmi anomáliákat a GOSZ elnöke szerint úgy lehet kivédeni, ha a termelők megfelelő módon készleteznek, és akkor adnak el, amikor az számukra a legkedvezőbb. Természetesen a mostani pénzügyi válság nyomán új helyzet állt elő. A készletezést és a tárolást finanszírozni kell, ami most komoly gondot jelenthet egyes gazdálkodóknak – mondta.

A jelenlegi nehéz finanszírozási helyzet szerinte főként azért állhatott elő, mert több pénzintézet is ráfizetett a közraktárjegyes tárolásra a 70 ezer forintos búza esetében, amikor magas áron vette meg a termelők jegyeit, és azok aztán a nyakán maradtak. Így a mostani helyzetben a bankok már óvatosabbak.

Vancsura József közölte: a magyar búza még jobb piaci pozícióinak biztosítása érdekében rövidesen bevezetetik a Pannon védjegyet, amely garantálja a vásárlóknak a kiváló minőséget. Ebből a minőségből az idén Magyarországon hárommillió tonna, búzából összesen mintegy 5,2 millió tonna termett – mondta az elnök.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.