abc.es, elmundo.es, elpais.es – Spanyolország
A spanyol lapok szerint a spanyol fővárosban – az egész országban uralkodó rossz időjárás ellenére – egyelőre legalább egymillió katolikus hívő vett részt a keresztény hit értékeinek védelmében tartott nyilvános szentmisén. A tavalyi szertartás után – amelyen egyes becslések szerint legalább másfél millió hívő vett részt -, idén újra megrendezték az eseményt, mert a fő szervező, Antonio María Rouco Varela, Madrid bíboros érseke többek között úgy vélte, be kell bizonyítani, hogy a „ma divatos családmodellel ellentétben másképp is lehet családban élni”.
Még a spanyol kisebbségi szocialista kormányhoz közeli El País cikkében is vezető helyen közölték a spanyol főpap egyik fontos kijelentését: „Elborzasztó a művi vetéléseknek áldozatul eső magzatok ténye és száma”. Az abortusz gyakorlata szerinte „korunk egyik legszörnyűbb csapása a magára és haladására büszke világra”. Szentbeszédének végén kérte a megjelenteket, hogy úgy éljék meg a házasságot és a családi életet, mint a Názáreti Szent Család, bizonyítsák be a világ színe előtt, hogy a keresztény család tartós és mélységes örömöt ad, de legfőképpen arra kérte őket, hogy az élet kultúrájával győzzék le a halálét. Mert nem kétséges, hogy az emberiség jövője a család, a keresztény család.
diariodigital.pt – Portugália
A portugál honlap egyik belpolitikai híre szerint a portugál ügyvédi kamarát egy éve vezető António Marinho Pinto meg akarja vitatni a bankok kiváltságos helyzetét, és elsősorban azokét, amelyek a közelmúltban a hatalmas botrányok ellenére sem mennek csődbe, mert az állam az adófizetők pénzén kihúzta őket a csávából. Marinho Pinto bírálta az off shore-cégeket és a túlzottan istenített banktitkot, mert biztosra veszi, hogy ezek ürügyén bűncselekményeket követnek el vagy palástolnak. Ellenzi a bankok csődjének állami pénzekkel történő megakadályozását, és tüzetesen ki akarja vizsgálni, milyen célt szolgálnak a bankok világában ezek a homályos ügyek.
A Lusa hírügynökségnek nyilatkozó ügyvédi kamarai elnök élesen kikelt azon kormánykísérlet ellen is, hogy magánkézbe adják a portugál igazságszolgáltatás fontos elemeit.
Egymillió hívő a családért tartott misén
A spanyol lapok részletesen foglalkoztak a vasárnap Madrid egyik tágas terén tartott misével, amelyen a keresztény család értékei mellett álltak ki. A portugál Diário Digital egyik híre szerint a portugál szocialista kormány suba alatt megkezdte az igazságszolgáltatás privatizációját.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!