A tiszteket az argentin katonai junta (1976-1983) idején elkövetett emberiesség elleni bűnökkel vádolták. Szabadon engedésüket most azzal indokolják, hogy a vádlottak két évet töltöttek börtönben ítélet nélkül.
Astiz volt fregattkapitányt, az argentin junta egykori pribékjét (sic!) több ember – közöttük Alice Domon és Leonie Duquet francia apácák – eltüntetésével vádolják. A vád szerint beszivárgott az emberi jogi csoportokba, és több – elrablásra és meggyilkolásra kijelölt – áldozatot azzal fedett fel bűntársai előtt, hogy megcsókolta őket a templomban a szertartás alatt. s
Az argentin kormány adatai szerint a baloldaliak, illetve a katonai kormányzat más ellenzői ellen folytatott üldözés, az úgynevezett "piszkos háború" idején 11 ezer ember halt meg vagy tűnt el nyomtalanul. Emberjogi csoportok szerint azonban az áldozatok száma a 30 ezret is elérheti.
(mti)
Lengyel területen lőtték le a feltételezett orosz drónokat
