dn.sapo.pt – Portugália
Az állami tulajdonú Diário de Notícias címoldalon foglalkozik a szocialista oktatási miniszter asszony, Maria de Lurdes Rodrígues tanároknak szóló valóságos ultimátumával: öt napot adott a tanároknak, hogy bevezessék minden iskolában az általuk túlnyomórészt egységesen vitatott és elutasított tanárértékelési modellt. A szakszervezetek ellenállnak, de jelezték, ők betartják a demokratikus játékszabályokat. A tanárok és a minisztérium utolsó tárgyalására még csütörtökön került sor, amelyen egyik fél sem engedett álláspontjából. Az eddig ismert szakszervezeti tervek szerint januárban több sztrájkra és tiltakozó akcióra kerül sor.
eluniverso.com.ec, lahora.com.ec – Ecuador
A mérvadó ecuadori lapok vezető helyen közölték a venezuelai Hugo Chávez szövetségesének számító baloldali elnök, Rafael Correa pénteki bejelentését, miszerint a pénzügyi válság miatt a dél-amerikai ország felfüggeszti külső adósságai egy részének fizetését. Az áldozat a brazil Bonos Global, amelyekért 2012-ig, 2015-ig és 2030-ig 3,860 milliárd dollárt kellene fizetni, és a soros részlet kamatait – 30,6 millió dollárt – december 12-én kellett volna kifizetni. Correa közölte, hogy készül a többi államkölcsönpapír fizetésének felfüggesztésére is, és az általa „hitelező szörnyeknek” nevezett intézményekkel készek akár nemzetközi perre is.
elmundo.es – Spanyolország
A spanyol közszolgálati rádió és televízió szakszervezetei bejelentették, hogy december 22-ére általános sztrájkot hirdetnek meg a csatornában, mert ellenzik a hírműsorok kiszervezését, sőt a licitálás éppen a sztrájk napján fejeződik be. A tévé vezetése értetlenül fogadta a grémiumok döntését – ráadásul a sztrájkot épp a legnagyobb nézettségi időpontra, a karácsonyi nyeremények sorsolására időzítették –, ezért „jogtalannak és aránytalannak” minősítették a nyomásgyakorlást. Az RTVE illetékese emlékeztette a spanyol jobboldali-liberális El Mundo riporterét, hogy a megmozduláshoz csatlakozik a tévé és rádió egész személyzete – TVE és RNE –, holott elvileg csak a hírműsorok készítőit érintené.
Spanyol tévésztrájk karácsony előtt
A portugál Diário de Notícias vezető híre tényleg háborút sejtet: a miniszter ultimátumot küldött a tanároknak. Az ecuadori lapok vezető híre az államadósságok fizetésének felfüggesztése. A spanyol közszolgálati szakszervezetek kemény lépésre szánták el magukat. Az egyik legnagyobb nézettségi időpontra időzítették tiltakozásukat a hírműsorok kiszervezése miatt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!