Gyurcsánynak se autója, se műtárgya, se védett gyűjteménye

Gyurcsány Ferenc (MSZP) évek óta egy pápai, kisebb méretű lakás, valamint az Altus Zrt. tulajdonosa, vagyoni helyzete egy év alatt gyakorlatilag nem változott, hasonlóképpen Orbán Viktorhoz (Fidesz), aki pártbeli munkájáért viszont tavaly jóval kevesebb pénzt kapott, mint egy évvel korábban. Dávid Ibolya (MDF) egy III. kerületi lakás haszonélvezeti jogával gyarapodott, Semjén Zsolt (KDNP) és Fodor Gábor (SZDSZ) esetében nincs érdemi változás. A 2008. évi vagyonnyilatkozatokat kedden tették fel a parlament honlapjára.• Kóka Audi A8-assal furikázik• 382 országgyűlési képviselő adta le vagyonnyilatkozatát

MNO
2009. 02. 03. 13:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

1,507 milliót kapott Gyurcsány a miniszterelnökségért tavaly

Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke 2008. évre szóló vagyonnyilatkozatából megtudható, hogy – az elmúlt évekhez hasonlóan – továbbra is egy pápai 50 négyzetméteres lakás tulajdonosa, amelyet még 1995-ben vásárolt. Miniszterelnöki munkájából havi 1,507 millió forint jövedelme származott, emellett tavaly összesen 114 millió forint osztalékjövedelme volt a száz százalékban tulajdonában lévő Altus Befektetési Zrt-től. 2007. évre szóló vagyonnyilatkozata alapján tudható, hogy abban az évben 1,435 millió forint havi, miniszterelnöki fizetése és 110 millió forint osztalékjövedelme volt.

Gyurcsány Ferencnek az Altuson kívül más cégben nincs részesedése. Ezt a tulajdonát már a tavaly ilyenkor közzétett nyilatkozatában is feltünteti. A vagyonnyilatkozata szerint a politikusnak nincs nagy értékű ingósága, így autója sincs, de nincs védett műalkotás sem a birtokában, védett gyűjteménnyel, valamint értékpapírban elhelyezett megtakarítással, egyéb befektetéssel sem rendelkezik. A nyilatkozat szerint bankszámláinak egyenlege december 31-én nem érte el a rendelkezések szerint bevallásköteles összeget (ami hathavi képviselői alapdíjnak felel meg).

Orbán Viktor kevesebb pénzt kap pártelnöki munkájáért

Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa a feleségével közösen 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi háznak. Ezen túlmenően a politikus feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak. Ez nem változott a megelőző évhez képest.

Védett műalkotása nincs Orbán Viktornak, s nincs a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó értékű ingósága; értékpapírban, takarékban elhelyezett megtakarítása sincs. A 2007-es évben Orbán Viktornak még volt egy 2001-ben vásárolt VW Golfja, ám ezt a gépkocsit a 2008-as évről szóló bevallásában már nem tünteti fel. A Fidesz elnökének 1 millió 685 ezer forint készpénze van, míg feleségével közösen 587 ezer forint van a számlájukon. Banki tartozása a 2002-ben felvett 20 millió forintos hitel időarányos része.

A Fidesz elnöke jövedelméről azt írja: képviselői munkájáért a törvényben előírt díjat kapja, ám összeget nem tüntet fel (a képviselői alapdíj 2008-ban 231 900 forint volt). Emellett pártelnöki munkájáért a Fidesztől havi 402 ezer forint bruttó összeget kap, ami a megelőző két évhez viszonyítva jelentős csökkenést jelent. A politikus ugyanis 2007-es bevallásában még azt tette közzé, hogy pártelnöki fizetése bruttó 723 ezer forint, ami 2006 óta nem emelkedett. Orbán Viktor további jövedelemként tünteti fel a 2008-as évre a Helikon Könyvkiadótól származó 4,2 millió forintot.

Kapott tiszteletdíjat Dávid Ibolya az MDF irányításáért?

Dávid Ibolya a tavalyi évben egy fővárosi, III. kerületi 60 négyzetméteres társasházi lakás haszonélvezeti jogával gyarapodott. Az MDF elnöke nagy értékű ingósággal – hasonlóan mint a korábbi években – nem rendelkezik, így autója, műtárgyai sincsenek. Ugyanakkor két biztosító társaságnál van egymillió-egymillió forintos biztosítása, valamint egymillió forint összegű részvénye. Dávid Ibolya hiteltartozásának összege némiképp csökkent a tavalyi évben, hiszen míg 2007-ben hatmillió forint tartozása volt, addig tavaly ez már csak 5,5 millió. A pártelnök vagyonbevallásából – hasonlóan mint tavaly – nem derül ki, hogy 2008-ban az MDF irányításáért kapott volna tiszteletdíjat.

Fodor egy Saabbal jár

Az SZDSZ elnöke egy zuglói 60 négyzetméteres társasházi lakás résztulajdonosa, amit még 1991-ben vásároltak. Fodor Gábornak van egy 2005-ben vásárolt Saab 95-ös gépkocsija, ám más nagy értékű ingósága nincs. Bankszámláján 1,2 millió forint van, kölcsöne nincs. A szabad demokrata politikus a vagyonnyilatkozat jövedelem rovatában csak az ELTE jogi karán végzett munkájából származó havi bruttó 15 ezer forintos bevételét tünteti fel. Az nem szerepel a bevallásban, hogy pártelnöki posztjából bármilyen jövedelme származna. Fodor Gábornak gazdasági társaságban nincs érdekeltsége.

Semjén vagyoni helyzete gyakorlatilag nem változott

Semjén Zsolt vagyoni helyzete az elmúlt egy év alatt gyakorlatilag nem változott, hiszen továbbra is egy II. kerületi 123 négyzetméteres és egy 42 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. A KDNP elnökének emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy balatonfenyvesi üdülőben. A nagy értékű ingóságok terén sem volt változás, hiszen a politikusnak vannak antik bútorai, de autója nincs. Ugyanakkor most sem szerepel a vagyonnyilatkozatában az a rendjelgyűjtemény, amit tavaly már nem, ám 2006-ban még feltüntetett. Készpénze 1,9 millió forint, tartozása 4,6 millió forint és 43,5 ezer svájci frank. A KDNP elnöke jövedelemnyilatkozatában szerepel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől vizsgáztatásért esetenként kapott 30 ezer forintos összeg – ami megegyezik a tavalyi bevallásában szereplő adattal –, ám nyilatkozata szerint pártelnöki munkájáért nem kap tiszteletdíjat. Semjén Zsoltnak gazdasági társaságban továbbra sincs tulajdonrésze.

Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára tulajdonában egy II. kerületi ingatlan és egy gépkocsi van, Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak pedig – férjével közös társasházi lakásuk mellett – 104 hektár földje és egy 91 négyzetméteres lakása van. A pártvezetők feleségeinek vagyonnyilatkozatai keddtől olvashatók Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor honlapjain.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.