„Annak is nézzen utána a Burány úr, tettem-e én ilyet Óbudán!”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fővárosi Önkormányzat benyújtott, 531 milliárd forint főösszegű költségvetését annak egy százalékánál kisebb mértékben érintő közös módosító javaslatot terjeszt a közgyűlés elé az MSZP és az SZDSZ. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető szerint a közvélemény kommunikációs félrevezetését folytatja a költségvetés kapcsán az MSZP–SZDSZ-koalíció.

MNO
2009. 03. 13. 13:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Annak is nézzen utána a Burány úr, tettem-e én ilyet Óbudán”, hogy a döntés előtt három nappal kérdeztem volna meg az ellenzéket. A politikus szerint Burány Sándor soha nem járt polgármestersége idején az óbudai önkormányzatnál, és nem is kérdezte őt az óbudai vagy a fővárosi ügyekről. Tarlós István felhívta a figyelmet arra is, hogy Óbudán „Burány úr szocialista képviselői” neki rendszeresen, még a választás évében is megszavazták az éves költségvetést és a beszámolót is. „Olyan rosszul tehát azért nem működhetett az óbudai önkormányzat” – mondta.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.