A varsói Kultúra és Tudomány Palotájában rendezik meg szerdán és csütörtökön, a júniusi európai parlamenti választásokra történő felkészülés jegyében, az Európai Néppárt kongresszusát. A szerdán 17 órakor kezdődő plenáris ülésen José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke mond beszédet, őt követi Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, majd felszólalnak a meghívott állam- és kormányfők, köztük az Európai Néppárthoz tartozó lengyel Polgári Platform elnöke, Donald Tusk miniszterelnök, továbbá Angela Merkel német kancellár, Francois Fillon francia, Jan Peter Balkenende holland, Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök, Traian Basescu román elnök és Josef Pröll osztrák alkancellár.
Orbán Viktor is felszólal
Az Európai Néppárthoz tartozó ellenzéki tagpártok vezetői sorában ugyancsak az első napi plenáris ülésen kap szót Orbán Viktor, a Fidesz – MPSZ elnöke. A Fidesz–KDNP népes delegációval vesz részt a kongresszuson, Orbán Viktor és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke vezetésével. A Magyar Demokrata Fórumot Habsburg György, az MDF EP-képviselőjelöltje és Viniczai Tibor, az MDF alelnöke képviseli.
A második napon délelőtt szólalnak fel az EU-n kívüli országok meghívott állam- és kormányfői, köztük Ivo Sanader horvát, Julija Timosenko ukrán kormányfő, valamint Mihail Szaakasvili grúz elnök. A kongresszus díszvendége Lech Walesa volt lengyel államfő és Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói főpolgármester. Ugyancsak a második napon fogadják el az Európai Néppárt választási kiáltványát és kongresszusi határozatát.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök már kedden Varsóba érkezett. Sajtójelentések szerint Tuskkal folytatandó tárgyalásain szóba kerül Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőnek az Európai Parlament elnökévé történő jelölése is.
Szijjártó és Balog Spanyolországban járt
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője és Balog Zoltán (Fidesz), az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke háromnapos hivatalos látogatást tett Spanyolországban, a valenciai autonóm tartományban – közölte a Fidesz sajtóosztálya. A tartomány az EU legsikeresebb régiója az uniós források lehívása tekintetében, így az itt szerzett tapasztalatok rendkívül fontosak Magyarország számára is.
A fideszes politikusok találkoztak Juan Cotino tartományi kormányzóhelyettessel, Tabid Serrával, a Néppárt tartományi pártigazgatójával és Enrique Perezzel, a tartomány fejlesztési intézetének főigazgatójával. A találkozókon elhangzott, hogy a tartományi kormányzat a beruházások előrehozatalával és a hitelezés felgyorsításával segít a vállalkozásoknak a válság leküzdésében és a munkanélküliség megelőzésében, valamint arról is beszéltek a politkusok, hogy Európában a polgári kormányok valósították és valósítják meg azokat a nagyberuházásokat, amelyek megalapozzák a nemzetgazdaságok növekedését – írta a Fidesz közleményében.
(MTI/MNO)
A 21 évvel ezelőtti gyalázatos népszavazás szelleme kísért a Tiszában + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!