A berlini kormány már a végét látja a német recessziónak

Négy negyedéven át tartó történelmi visszaesés után az idei második negyedben megállt a német gazdaság zsugorodása a berlini gazdasági minisztérium (BMWi) szerint. Egy belső minisztériumi elemzés szerint a második negyedben nulla százalékos volt a gazdasági növekedés, vagyis véget ért a második világháború utáni német történelem legsúlyosabb gazdasági visszaesése.

MNO
2009. 07. 12. 9:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa vezető gazdasága 2008 második negyedévében indult zsugorodásnak. A Der Spiegel című hamburgi hírmagazinhoz eljutott elemzés készítői az áprilisi és májusi tényadatokra támaszkodhattak. A júniusi számokat és a negyedéves adatokat majd csak augusztusban teszi közzé a szövetségi statisztikai hivatal.

Az első negyedévben a német gazdaság 3,8 százalékot vesztett a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 6,9 százalékkal kisebb volt a teljesítménye, mint egy évvel azelőtt. A második negyed közepén, májusban azonban az ipari termelés már közel 16 éve a legnagyobb ütemben nőtt havi összehasonlításban, és a 3,7 százalékos teljesítménynövekedés messze túlszárnyalta a mindössze 0,5 százalékos elemzői várakozásokat. Az exportvilágbajnok – Németország 2003 óta a világ vezető exportőre – a kivitelt is bővíteni tudta májusban, 0,3 százalékkal az előző hónaphoz képest.

A folyamatok hatására a kormány felfelé módosíthatja a hazai össztermék (GDP) hat százalékos csökkenését valószínűsítő éves előrejelzését. A Der Spiegel új számában ismertetett elemzés szerint ugyanakkor nemigen lehet a gazdaság gyors felgyógyulásával számolni. Jó ideig eltart még, mire beindul a fellendülés, és komoly növekedési kockázatot jelent a felszökő munkanélküliség, aminek következtében az év vége felé visszaeshet a lakossági fogyasztás, áll az elemzésben.

Óvatos optimizmus jellemző meghatározó gazdasági szereplőkre is. Például a német iparvállalatok országos szövetsége (BDI) szerint a világkereskedelem visszaesése elérte a mélypontot, és a német külkereskedelem helyzete a következő hónapokban némileg javul majd, írta a Welt am Sonntag című vasárnapi lap a BDI egy még nem publikált elemzésére hivatkozva. „A friss adatok az export megszilárdulására utalnak, bár a stabilizáció a korábbinál alacsonyabb szinten megy végbe” – mondta a lapnak Werner Schnappauf, a szervezet ügyvezetője. A visszafogott derűlátást az indokolja, hogy megállt a német ipar külföldről érkező rendeléseinek állományában végbement visszaesés. Májusban, havi összevetésben, 5,2 százalékkal bővült a külföldi partnerekkel bonyolított forgalom, az ipari export azonban idén még így is 15 százalékkal elmaradhat a tavalyitól a BDI szerint.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.