Az előbb már említett Chelsea is szeretne visszakapaszkodni a PL élére, a Manchester United ellen megnyert Szuperkupa ennek egyik előszele volt, a nagy csapás a bajnokságra maradt. Londonba új edző is érkezett a nyáron az olasz Carlo Ancelotti személyében, aki ugyan a Milanból magával akarta hozni Pirlót is a nyáron, ám a középpályás végül mégiscsak maradt a piros-feketéknél. A nagy csinadrattával beharangozott sztárinvázió idén nyáron is elmaradt, a kiegészítő embernek szerződtetett Sturridge és Turnbull mellett csupán az orosz Zsirkov érkezése jelentett kisebb szenzációt, de a kölcsönből visszatért Pizarro és Sevcsenko sem igen számíthat főszerepre. Nem kell azonban megijedni a kékek drukkereinek, hiszen így is maradt világsztár a Chelsea-nél, nem is egy, így a bajnoki cím ismét látótávolságon belülre került a Stamford Bidge-en.
Az Arsenalt irányító Arséne Wenger továbbra is a megfontoltan haladás elvét választotta, most sem volt aktív a játékospiacon, egyedül a belga Vermaelen leigazolása nevezhető nemzetközi mércével is mérhetőnek, érte viszont tízmilliónál is több eurót fizettek ki az Ajaxnak. Eközben két alapember, Adebayor és Touré is a Manchester Cityhez igazolt, egyelőre maradt viszont Fabregas, akinek kulcsszerepet szán a francia vezetőedző. A télen szerződtetett Arsavin, úgy tűnik, végleg megtalálta a helyét az ágyúsoknál, szinte szárnyalt az előszezonban, a sérüléséből felépülő cseh Rosicky viszont még nem teljesen egészséges, kisebb húzódása miatt néhány hétig még harcképtelen lesz.
A többi csapat közül a már tavaly is rengeteg pénzt költő Manchester City erősödött a legjobban, a legnagyobb vetélytársakat is gyengítve megvette Tévezt, Barryt, Adebayort, Tourét és Santa Cruzt, már csak az a kérdés, Mark Hughes vezetőedző képes lesz-e ebből a csapatból – melynek tagja még többek között Robinho, Bridge és De Jong is – bajnokesélyest faragni.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!