Csökkenő adóbevételek Németországban

A válság enyhülésének dacára meredeken csökkennek az adóbevételek Németországban; társasági adóból például alig hetedannyi folyt be az idei harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban – írta keddi számában a Handelsblatt.

MNO
2009. 10. 13. 8:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német üzleti-politikai lap egy pénzügyminisztériumi elemzésre hivatkozva azt írta, hogy a vállalatok 600 millió euró értékben fizettek társasági adót június és szeptember között, szemben az egy évvel korábbi bő 4,2 milliárd euróval, holott a német gazdaság már a második negyedévben maga mögött hagyta a recessziót. Valamivel jobb a helyzet a jövedelemadó területén; szeptemberben 4,2 százalékkal kevesebb bevétel keletkezett az egy évvel korábbihoz képest, miközben az összes beszedett adó 7,4 százalékkal maradt el a tavalyitól.

Így a kilencedik hónapra már 22 milliárd eurós lyuk tátong a központi költségvetésben, és további milliárdok hiányoznak az önkormányzati büdzsékből a helyi adókból, főként az iparűzési adóból származó bevételek visszaesése miatt. Az adóbevételek alakulása kulcsfontosságú a jelenlegi koalíciós tárgyalások szempontjából. A szeptember végi választásokon kiugróan jól szereplő liberálisok a kormányprogramban szeretnék viszontlátni adócsökkentésre vonatkozó választási ígéreteiket, pedig elemzők szerint könnyen lehet, hogy a következő kormány az adók emelésére kényszerül majd.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.