USA Today (www.usatoday.com)
A sertésinfluenza első hulláma már egész Észak-Amerikában terjedni látszik, sok szülő azonban mégsem akarja beoltatni gyermekét – derül ki az AP–GfK felméréséből. Egyes szülők az új vakcina esetleges mellékhatásaitól félnek – bár a tesztek során még semmi komoly probléma nem bukkant fel –, mások pedig úgy vélik, a H1N1 nem jelent komolyabb veszélyt az éves influenzajárványnál.
Ahogy az egyik szülő fogalmaz, „nem akarom, hogy a fiamat valami ismeretlen anyaggal oltsák be”. Az AP jelentése szerint mintegy 38 százalék azoknak az aránya, akik nem engedik beoltatni gyermeküket. Szerdán az egészségügyi miniszter, Kathleen Sebeliusis is kiállt az oltás mellett: „Tudjuk, hogy biztonságos” – mondta. A megkérdezettek 72 százaléka mégis fél az ismeretlen mellékhatásoktól, bár több mint a felük úgy véli, ez nem akadályozza meg őket abban, hogy beoltassák gyermeküket. 59 százalék véli úgy, valószínűleg beadatja az oltást. Sokan emlékeznek még az 1976-os hasonló sertésinfluenza elleni kampányra, melynek során 40 millió amerikait oltottak be egy járvány ellen, mely sosem érkezett meg – ráadasul a beoltottak közül soknak különböző egészségügyi problémái adódtak később. Bár nem bizonyosodott be, hogy a vakcina okozta ezeket, a félelem fennáll. Nehéz döntés előtt áll minden szülő. Ahogy egyikük fogalmazott: „Ki tudja, melyik a rosszabb, beoltani, vagy nem beoltani?”
CNN (http://www.cnn.com/)
Az egyik japán légitársaság arra kéri utasait, könnyítsenek magukon, mielőtt felszállnak a gépre. A furcsa kérés az All Nippon Airlines (ANA) új kampányának része, mellyel a szén-dioxid-kibocsátást igyekeznek csökkenteni 38 belföldi és két Sanghajba tartó járaton. Ez csupán a program egy kis darabja, a társaság többek között újrahasznosítható papírból készült poharakat és műanyag palackokat fog használni üveg helyett.
Könnyebbé tettük ezeket az eszközöket, és egy kicsit az utasokat is – fogalmazott az ANA szóvivője, Megumi Tezuka, majd hozzátette: ha sikeres lesz az október elsején indult program, máshol is életbe léptetik. A társaság számításai szerint ha csupán az utasok fele fogadja meg a tanácsot, már azzal is 4,2 millió tonnával csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás havonta.
A gépeken oktatófilmeket is vetíteni fognak. „Ha kevesebb súllyal szállunk fel, azzal csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást, ami a globális felmelegedés egyik fő oka. Megértésüket köszönjük” – így hangzik az utasokat üdvözlő szöveg, tehát igazi japán módra nincs felszólítás, csupán udvarias kérés.
Eljött az orosz Nürnberg ideje?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetBeperelte Sztálin egyik unokája azt az orosz lapot, amely – szerinte – rossz színben tüntette fel nagyapját – számol be róla a BBC. Az Egyesült Államokban is sok szülő gondolja úgy, inkább nem oltatná be gyermekét az új influenza ellen – tudósít a USA Today az AP–GfK felméréséről. Japánban arra kéri utasait az egyik légitársaság, hogy a repülőre való felszállás előtt könnyítsenek magukon, mert így csökkenthető a gép szén-dioxid-kibocsátása – írja a CNN.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!