Hibáztak a romániai hegyimentők?

A romániai hegyimentő-szolgálatok tevékenységének hiányosságaira kívánta felhívni a figyelmet a Carpathian Adventure elnevezésű kalandtúrát szervező Outward Bond Románia és a Perpetuum Mobile Egyesület.

MNO
2009. 10. 08. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két szervezet képviselői sajtótájékoztató keretében jelentették be: a Hegyimentők Országos Egyesületétől kértek kivizsgálást az augusztus 13-án, a Fogarasi-havasokban megrendezett kalandtúra közben elhunyt 38 éves önkéntes hegyimentő – civilben topográfus – esete kapcsán, aki a kalandtúrán pályabíróként vett részt. Választ azonban nem kaptak.

Horváth Kovács Ádám, az Outward Bound igazgatója, Székely László, a kalandverseny műszaki felelőse, valamint Vajda György szervező elmondták: a Carpathian Adventure versenyre benevezett csapatok augusztus 13-án indultak el a versenyre. Az első ellenőrzési pontnál a bíróként jelen levő munkatársuk a Bâlea-tó felé indult, útközben azonban agyvérzést kapott, elvesztette az eszméletét. A szervezők azonnal értesítették az illetékes viktóriavárosi hegyimentőket, akik csak másnap délelőtt 10 órakor vitték kórházba a topográfust. Két műtéten esett át és szeptember 3-án elhunyt. „A hegyimentők nem végezték rendesen a dolgukat, semmilyen életmentő felszereléssel nem rendelkeztek. Mindössze teát és szendvicseket hoztak magukkal” – mondta Horváth. Egyébként igen nehezen megközelíthető helyen, egy meredek hegyoldalon, 2200 méter magasságban érte az agyvérzés a topográfust, ahol még sátrat sem lehetett felhúzni, hogy legalább az éjszakai hidegtől védjék.

A szervezők eddig azért nem tájékoztatták a sajtót, a közvéleményt, mert várták a kivizsgálás eredményét. Egy hónappal ezelőtt fordultak a Romániai Hegyimentők Országos Egyesületének jogi és fegyelmi bizottságához, kérték, hogy folytasson vizsgálatot. Az egyesület elnöke, Mircea Nistor elmondta: mivel sok személytől kellett összeszedni az adatokat, információkat, elhúzódott az ügy kivizsgálása. Elismeri: „A felelősség egyértelműen azokat a hegyimentőket terheli, akik Viktóriavárosban augusztus 13-án este szolgálatban voltak. Mircea Nistor azt ígérte, a marosvásárhelyi szervezők pár napon belül megkapják a választ beadványukra.

A marosvásárhelyi SMURD vezetője, Mircea Boeriu doktor szerint az augusztus 13-án este szolgálatban levő pilóta azt nyilatkozta: aznap nem voltak megfelelő meteorológiai viszonyok ahhoz, hogy a szóban forgó hegyvidéken leszálljon. Ezért csak másnap reggel indultak a bajbajutott segítségére. A pilóta szerint a felhők 600 méter magasságban voltak a helyszín fölött, és ahhoz, hogy egy helikopter leszálljon, ezeknek legkevesebb 1800 méterre kell lenniük a talajszinttől.

(kronika.ro)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.