Ismeretlen test csapódott be? 20 méteres a lett kráter + Képek

Vasárnap este csapódott be a lettországi Mazsalcában (Rigától 170 km-re) az ország történetének legnagyobb meteoritja (vagy más tárgy), amely hírügynökségi jelentések szerint 5-10 méter mély s mintegy 20 méter átmérőjű krátert ütött a talajba. A becsapódás nem járt sérülésekkel. Hétfő délutánra kiderült, hogy egy óriási átverésről volt szó, mivel emberi kezek ásták ki a gödröt.

MNO
2009. 10. 26. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre kételyek fogalmazódtak meg a becsapódott objektum eredetét illetően, hogy meteorról van-e szó, egyes szakértők szerint mesterséges égitest darabja is lehetett.


A Ria Novosztyi orosz hírügynökség viszont idézi Ilgonis Vilkset, a rigai egyetem csillagászati kutatóintézetének kutatóját, aki kijelentette, hogy minden jel szerint meteorit csapódott be. Hozzátette: egy ember által készített tárgy becsapódása jóval nagyobb rombolást idézett volna elő, ám csak a kráter pornyomainak elemzése mondhatja ki a végső szót.


Képek: Reuters






Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.