A középpályás a három és fél héttel ezelőtti Marseille-meccsen szenvedett bokasérülést, az azóta eltelt négy találkozón nem állhatott a királyiak rendelkezésére. Bár úgy volt, már a Gijón ellen pályára lép, az orvosi jelentés és az edzői szigor elsöpörte a játékos akaratát. A visszatérés elmaradt, de már tényleg nem sokáig várat magára.
„Még egyszer hangsúlyozom, már nem fáj a bokám, ezért szeretnék ott lenni a San Siróban – mondta CR9, aki ezúttal nem a Marcának, hanem az AS-nek nyílt meg. – Talán mondani sem kell, milyen fontos meccs lesz az a számunkra, ezért segíteni akarok a csapattársaimnak.”
„Mihamarabb ott akarok lenni köztük, de be kell valljam, nem szeretnék kockáztatni. Ha a dokik nem engednek, pihenek. Csak abban az esetben térek vissza, ha száz százalékig egészséges leszek.”
Hírek szerint közeleg az idő, jövő kedden, a Milan ellen újra magára húzhatja a fehér mezt CR9. Amúgy ráférne a csapatra a portugál reaktiválása, mert amióta sérült, nem nagyon megy a királyiaknak.
A Gijón ellen kiábrándító 0-0, a Milannal és a Sevillával szemben vereség – összegezve: sztárja nélkül egyetlen győzelem jött össze Manuel Pellegrini edzőnek, az is nyögve-nyelve a Valladolid vendéglátójaként.
(sporthirado.hu)
Rónai Egon megszólalt: várja Vidnyánszky Attilát és Nagy Ervint














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!