The Guardian (guardian.co.uk)
Margaret Thatcher visszatért a miniszterelnöki rezidenciára – írja a Guardian. A „Vaslady” portréjának leleplezése alkalmából látogatta meg egykori lakhelyét. Thatchert a jelenlegi miniszterelnök, Gordon Brown és felesége, Sarah üdvözölték a Downing Street 10 lépcsőin.
Az egykori miniszterelnök asszony egy fotó erejéig megállt az épület ajtajában, kérdésekre azonban nem válaszolt, pedig egyes újságírók efféléket kiáltottak felé: „Jó érzés újra otthon?” és „Örül, hogy visszatért?”. A portrét hétfőn délután, a mindenkori miniszterelnöki rezidencia első emeletén, a díszterem halljában helyezték el. Az ünnepségen a Thatcher-kabinet egyes tagjai, a miniszterelnök asszony közeli tanácsadói, valamint egykor róla tudósító újságírók vettek részt.
Hivatalos források szerint David Cameron, a toryk mai vezére is tiszteletét tette, őt azonban nem látták bemenni az épületbe. Ugyan minden modernkori miniszterelnök fotója megtalálható a Downing Street 10 főlépcsője melletti falon, eddig csupán két huszadik századiról helyeztek el festményt is az épületben: az egyik David Lloyd George, a másik pedig Winston Churchill, viszont Thatcher az első, akit még életében ért ez a megtiszteltetés.
A portré ötlete egyébként magától Browntól származik, aki azt még egy 2007 szeptemberi délutáni tea során tárgyalta meg a miniszterelnök asszonnyal, beiktatása után csupán néhány hónappal. A képet Richard Stone festette, aki korábban a királynőről és az anyakirálynőről is készített már portrét, a költségeket pedig egy meg nem nevezett adományozó állta.
CNN (cnn.com)
„Zöldebb” műanyagot fejlesztettek ki koreai tudósok – tudósít a CNN. Dél-koreai kutatók egy csoportja fosszilis energiahordozók felhasználása helyett biomérnöki eszközökkel állított elő a mindennapi életben is használt műanyagtárgyak készítéséhez is szükséges polimereket.
A tudósok szerint az új technológia segítségével lebomló, kevéssé mérgező, környezetbarát műanyagok állíthatók elő. A kutatók a Polylactic Acid (PLA) nevű vegyületre koncentráltak, ezen természetes alapú polimer (műanyagokat és gumikat felépítő vegyület) lehet a kulcs az új típusú műanyagok megalkotásához.
„A ma használt műanyagok nagyrészt fosszilis olajok kémiai finomításával készülnek” – áll a Sang Yup Lee professzor, a kutatás vezetője által kiadott sajtóközleményben. „A növekvő környezetszennyezés és a meg nem újuló energiahordozók vészes fogyása révén egyre nagyobb figyelmet kap a biomasszából előállítható polimerek kifejlesztése. A PLA remek alternatíva, hiszen könnyen lebomlik, és emberekre nézve nem mérgező.”
A probléma az volt, hogy ezt a vegyületet eddig csupán egy bonyolult és drága, kétszintű, kémiai és erjesztési folyamatokat alkalmazó eljárás során tudták létrehozni. A koreai csapat azonban egy módosított anyagcseréjű kólibaktérium (Escherichia coli) segítségével egyetlen lépésre szűkítette a folyamatot. „A globális felmelegedés és más környezeti problémák új, természetesebb sémák keresésére ösztönöznek. Ezen új stratégia segítségével más, hasonló céllal kifejlesztett organizmusok is előállíthatók” – mondja Lee.
A szöuli KAIST Egyetem és az LG Chem nevű vegyipari cég által közösen végzett kutatás eredményei a „Biotechnológiai és Biomérnöki Napló” című kiadványban tekinthetők meg.
BBC (bbc.co.uk)
5 milliárd fontot érnek a gyermekek a brit gazdaságnak – tudósít a BBC. Az egyesült királyságbeli gyermekek költekezése rekordokat ostromol, annak ellenére, hogy szüleiknek egyre kevesebb a költőpénzük – írja a BBC egy kutatás eredményeire hivatkozva.
A Londoni Közgazdasági Iskola (LSE) szerint a fiatalok egészen pontosan 4,89 milliárd fontot (közel másfél billió forintot) érnek. Egy 1987-es tanulmány szerint az akkori átlaggyermek 1,18 fontot kapott hetente – ez a szám mára több mint ötszörösére nőtt: egy mai átlagos brit gyerek 6,84 font zsebpénzt kap hetente. Vannak dolgok, amelyek azonban nem változnak: a fiatalok továbbra is édességre és cukorkára költik a legtöbb pénzt.
Az LSE tanulmánya azt is kimutatta, a lányok kétszer annyit fordítanak ruhára és cipőre, míg a fiúk inkább elektronikai eszközöket és videojátékokat vesznek. A jelentés szerint a fiatalok átlagban több mint 6000 fontot (körülbelül 1,8 millió forintot) költenek el hét és tizenöt éves koruk között.

Azahriah botrányos kijelentése, több millió embert nevezett értelmileg visszamaradott véglegénynek