A Wifo osztrák gazdaságkutató intézet pénteken tette közzé első becslését a július és szeptember közti időszakról, és 0,9 százalékos növekedést jelzett a második negyedévhez képest. 2008 második negyedéve óta először növekedett a gazdaság a megelőző periódushoz viszonyítva.
Az előző év azonos időszakához viszonyítva a harmadik negyedévi osztrák GDP 2,4 százalékkal csökkent. Az osztrák gazdaságkutató intézet szerint a növekedés fő húzóereje a kivitel és az építőipari beruházások voltak, egyúttal beértek az osztrák és a nemzetközi növekedésösztönző intézkedések is.
Fellendülésnek még nem nevezhető, de a gazdaság talpra állásának első jeleként értékelhető – vélekedett Reinhold Mitterlehner gazdasági miniszter a negyedéves adatról. 2010 kulcsfontosságú lesz az osztrák gazdaság szempontjából – hangsúlyozta a miniszter. Fontos az export további erősítése, ezen a téren például a Fekete-tenger térségében kínálkoznak érdekes lehetőségek – mondta.
Az Unicredit csoporthoz tartozó Bank Austria elemzői előző nap ismertetett értékelésükben szintén úgy látták, hogy az osztrák gazdaság túl van a mélyponton, de hozzátették, hogy a kedvező folyamatok 2010-ben veszítenek majd a lendületükből.
Az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint az euróövezetben 0,4 százalékkal gyarapodott a GDP a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, a 27 tagországban a növekedés 0,2 százalék volt. Bár a növekedés valamivel kisebb az elemzők által vártnál, azt jelzi, hogy az EU maga mögött hagyta a második világháború utáni legsúlyosabb válságot.
(MTI)
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!