A jelenség okáról a Vásárhelyi Hírlap Erdőszentgyörgy katolikus plébánosát, Ferencz Istvánt kérdezte. „A természet visszaköveteli a részét” – válaszolta a lelkipásztor, majd elmondta, hogy az idei nyár szokatlanul száraz volt, így a tavat tápláló egyébként sem bő vizű patakok nem tudták pótolni a hiányt. Másrészt, minden ősszel leengedik a tó vizét, hiszen éppen ez a rendeltetése a gyűjtőtónak, hogy szabályozza a vízhozamot, és megelőzzön egy esetleges árvizet – tette hozzá a plébános. Egy arra járó, egykori bözödújfalui lakos még egy érdekes dologra hívta fel figyelmet: a tavat tápláló patak, amely korábban nem volt látható, mivel az állóvíz ellepte, a szárazság miatt most ismét az egykori, kanyargós medrében csordogál, mint akkor, amikor a falu sem volt víz alatt.
Ferencz István, aki rendszeresen fotózza az egykori falu templomát elmondta, tíz éve még alkalma volt a karzatot is lefotózni, ma már ennek hűlt helye. A víz és a vandalizmus a templomot sem kímélte. Korábban az épület cserepeit potom áron értékesítették, a falakra a környéken kempingezők és halászók grafittiztek. Egyesek tudni vélték, hogy az egyház kincsei aranypénzekben a templom falaiban vannak elrejtve, ezeket megpróbálták kivájni, természetesen sikertelenül.
vasarhelyi-hirlap.ro
Két kutyaszán védi Grönlandot?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!