Az eddigi információk szerint egy halottja, egy életveszélyes, egy súlyos és egy könnyebb sebesültje van a Pécsi Tudományegyetemen történt csütörtöki lövöldözésnek. Az egyik sebesült a rendőrség hivatalos közleménye szerint egy 54 éves takarítónő, a másik pedig egy 37 éves férfi, aki valószínűeg oktató az egyetemen. Ismert: egy fiatalember csütörtök délelőtt nyitott tüzet társaira.
Magyar gyógyszerészhallgatók foglalkozása zajlott az egyetem biofizikai kutatóintézetében, amikor a diákok arra lettek figyelmesek, hogy egyik társuk zavartan viselkedik, majd hirtelen lövöldözni kezd. A 23 éves fiatalember egy maroklőfegyverrel nyitott tüzet a diákokra. A lövöldözés okairól egyelőre nem tudni semmit. A leadott lövések számából arra lehet következtetni, hogy automata pisztolyból lőtt.
A lövöldöző elmenekült a kutatóintézetből és a közeli klinikára ment, ahonnan telefonon feladta magát, így húsz percen belül elfogták. A fiatalember kihallgatása még tart.
A rendőrség vizsgálja a körülményeket: azt, hogy miképpen juthatott fegyverhez a tettes, valamint azt, pontosan hol és hogyan követte el tettét.
Bujtor Bernadett, a városi rendőrkapitányság szóvivője az elfogással kapcsolatban elmondta az MNO-nak, hogy a 400 ágyas klinika hetedik emeletén fogták el a támadót a bevetési alosztály kommandósai. A lövöldöző nem tanúsított ellenállást.
Együttérzés
„A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében mély együttérzésemet fejezem ki a pécsi egyetemi lövöldözésben elhunyt hallgató családjának” – olvasható Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetőjének közleményében. „A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánok” – teszi hozzá. Részvétét fejezte ki a pécsi lövöldözésben elhunyt hallgató családjának, és gyógyulást kíván a sérülteknek az MSZP-frakció nevében Mesterházy Attila is. Szollár Domokos a kormány megdöbbenését és együttérzését tolmácsolta a tragédia kapcsán.
(MNO)