A természeti erőforrások túlfogyasztása miatt korszakváltás küszöbére érkeztünk, de ezt a politikai döntéshozók még nem ismerték fel – fogalmazott megnyitójában Tatabánya polgármestere. Bencsik János szerint az éghajlatváltozás következményeinek felismerése az „igazságosság kérdés” is, hiszen azt veti fel, hogy mennyire vagyunk igazságosak a teremtett világgal, a jövő nemzedékével.
A polgármester nélkülözhetetlennek nevezte a környezetvédelmi és klímafeladatok integrálását a szakpolitikába, mert úgy vélte, hogy alapvetően érintik a nemzetbiztonságot és a nemzetgazdaságot. Ezért szükséges egy környezettudatos országos ellátási stratégia elkészítése.
Antal. Z. László, a Klímabarát Települések Szövetsége elnöke, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa előadásában kifejtette: a klímabiztonsággal nemzeti és regionális szinten is foglalkozni kell. Ehhez tartozik a természetes és természet-közeli ökoszisztémák és a társadalom normális működéséhez szükséges termelési és szolgáltató rendszerek védelme, valamint a lakosság életfeltételeinek fenntartása és vagyonának megőrzése. A tudományos kutató a klímabarát cselekedetek közé sorolta saját fogyasztásunk mérséklését, a helyi közösség megerősítését, a természet ritmusának követését és az egészség védelmét.
(MTI)
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!