Hozzátette: „nekünk első sorban óriási felelősség”, míg a kerületben lakóknak pedig lehetőség egy biztonságosabb, tisztább, élhetőbb és szerethetőbb Józsefváros megteremtésére.
Kocsis hangsúlyozta, a választás ugyan lezárult, mégsem felejti el, amit a kampány során a választóknak ígért. „Egy centivel sem vállaltam többet, mint amit a hátralévő szűk esztendőben teljesíteni tudok és fogok” – fűzte hozzá a Fidesz honlapjának tájékoztatása szerint.
Az újonnan megválasztott polgármester úgy vélte, hogy „a polgárok az akaratukkal megkönnyítették a kerületi döntéshozatalt, hiszen megszüntették azt a nehézséget, hogy a testületi kisebbség adja a polgármestert, míg a többség hozza meg a határozatokat”.
Látványos tanulmány vetíti előre a Peugeot következő kisautóját














