Palkovics: A munkavállalók lettek a rendszerváltás vesztesei

A rendszerváltás vesztesei a munkavállalók – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke pénteken a szakszervezet kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

MNO
2009. 11. 13. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hangsúlyozta: a Munkástanácsok programjának elsődleges célja a foglalkoztatás bővítése, az új munkahelyek létrejöttének támogatása.

Palkovics Imre rámutatott: a rendszerváltás utáni időszakban a munkavállalók reálkeresete évente 0,4 százalékkal emelkedett, a foglalkoztatás mértéke gyalázatos szintű, az összlakossághoz képest 30 százalékot tesz ki, a munkaképes lakosságon belül pedig 52-56 százalékot ér el a foglalkoztatottság. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után 1995-ig mintegy 1,5 millió munkahely szűnt meg. A foglalkoztatás prioritását a mindenkori kormányok rendszeresen megfogalmazták, de ritka időszaktól eltekintve úgy privatizáltak, támogatták a gazdaságot, szervezték át a szakképzést, hogy az a foglalkoztatást nem bővítette – tette hozzá.

Palkovics Imre hangsúlyozta, hogy a Munkástanácsok programjának elsődleges célja a foglalkoztatás bővítése, az új munkahelyek létrejöttének támogatása. Kitért arra, hogy gazdaságot nyomasztja az államadósság, a helyzet egyik megoldása szerinte, ha „nem fizetjük”. A helyzetet értékelve a Munkástanácsok elnöke szólt arról, hogy az itt működő tőke – az alacsony bérek és az államtól kapott támogatások révén keletkező profitját – kiviszi az országból, és nincs lehetőség a fejlődésre. A Munkástanácsok szerint mindenképpen helyre kell állítani az ország fizetőképességét, a munka becsületét. Az összes társadalmi és szociális gond megoldásának kulcsa a foglalkoztatás bővítése.

A sajtótájékoztatón Czomba Sándor, a kongresszuson részt vevő fideszes országgyűlési képviselő, a parlamenti foglalkoztatási bizottság tagja szintén úgy vélekedett, hogy az ország legnagyobb gondja a foglalkoztatás, a következő kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a helyzetet javítsa. A politikus utalt arra, hogy 1998-2002 között a Fidesz-kormány 200 ezerrel növelte az munkahelyek számát. Azóta semmit nem javult a foglalkoztatás helyzete – állította.

Hivatkozott egy számvevőszéki jelentésre, amely szerint úgy ment el több százmilliárd forint az elmúlt években munkahelyteremtésre, hogy nem változott kedvezően a helyzet. A következő években célként kell kitűzni, hogy az európai foglalkoztatási átlag közelébe kerüljön az ország a kormányzati ciklus végére. Ehhez a következő négy évben 300-400 ezer új munkahelyre lesz szükség, ami nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat – vélekedett Czomba Sándor.

A sajtótájékoztatón a kongresszus munkájával kapcsolatban Palkovics Imre elmondta, hogy módosítják az alapszabályzatot az ügyészségi vizsgálatok észrevételeit figyelembe véve.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.