Elmondta azt is: péntektől a kórház hivatalosan kijelölt oltópont, a védőoltásra érkezők természetesen a látogatási tilalom ellenére beléphetnek az intézménybe. Várkonyi István, a klinikai farmakológiai, immunológiai és allergológiai intézet vezetője közölte: az új típusú influenza vírusával fertőzött betegeik jól vannak, mindketten hajdú-bihariak, és két-három napja fekszenek a kórházban.
A H1N1-vírus elleni magyar vakcina az egyik legbiztonságosabb oltóanyag – adott hangot szakmai meggyőződésének a főorvos, aki szerint a magyar lakosság 60 százalékának meg kell kapnia a védőoltást annak érdekében, hogy „megfelelően kezeljük a járványt, s nyugodt karácsonyunk legyen”.
A kórházi oltóhelyen péntektől napi 200 embert minden különösebb intézkedés, átszervezés nélkül be tudnak oltani, de ha kell, akár ezren is megkaphatják a védőoltást naponta a debreceni Kenézy-kórházban – tette hozzá a főorvos.
(MTI)
Teljes látogatási tilalom a debreceni Kenézy-kórházban
Teljes látogatási tilalom lép életbe péntek reggel a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, ahol jelenleg két H1N1-vírussal fertőzött beteget kezelnek, s csütörtökön hasonló tünetekkel vettek fel egy újabb beteget – közölte Mikó László, a kórház orvos igazgatója sajtótájékoztatón.• Kimutatták a H1N1 vírust egy Debrecenben elhunyt nőnél
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!