110 amerikai gyerekből egy autista

Átlagosan száztíz gyerekből egy autista az Egyesült Államokban a hét végén közzétett legfrissebb kormányzati tanulmány adatai szerint.

MNO
2009. 12. 21. 9:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 11 állam jelentéseinek teljes elemzéséből előállt eredmény csak kis mértékben tér el a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) októberi előzetes becslésétől. Korábbi tanulmányok alapján a CDC úgy becsülte, hogy 150 gyerekből egynél fordulhat elő az autizmus, a 2006-os vizsgálat teljes körű elemzése azonban ennél gyakoribbnak mutatja.

Szakemberek szerint az új, nagyobb arány a jobb diagnózisoknak tudható be, valamint annak, hogy az esetek regisztrálása pontosabb. A kórkép csak a gyerekek viselkedése alapján diagnosztizálható, biológiai teszt nem áll rendelkezésre megállapításához. A korai fejlesztés jelentősen javíthatja az autisztikus gyerekek fejlődését, kilátásait, ám jelenleg is 4 és fél év az átlagos életkor, amikor diagnosztizálják a rendellenességet.

A kutatók megállapítása szerint azonban a szülők igen sokszor már a gyerek 2 éves kora előtt észlelik a fejlődési zavart. A friss eredmények mintegy 2800, autisztikus tüneteket mutató nyolcéves gyerek iskolai és egészségügyi adatainak értékeléséből származnak Alabama, Arizona, Colorado, Florida, Georgia, Maryland, Missouri, Észak-Carolina, Pennsylvania, Dél-Carolina, valamint Wisconsin államból.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.