30 főt bocsátott el a székesfehérvári Philips

A Philips Kft. novemberben és decemberben több mint 30 dolgozónak mondott fel, mintegy 300 kölcsönzött dolgozó pedig nem kapott szerződéshosszabbítást a székesfehérvári tv-gyárban – közölte a társaságnál működő VIDEO Szakszervezet hétfőn az MTI-vel.

MNO
2009. 12. 21. 18:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a szakszervezet nem tartja indokoltnak, és nem tudja elfogadni az elbocsátásokat. A szakszervezet közölte: minden általa teljesíthető jogi és emberi segítséget megad az elküldött tagjainak. A szakszervezet szerint valószínűsíthető, hogy az elbocsátások 2010 januárjától folytatódnak.

Blazsevácz Péter, a Philips kelet-közép és dél-európai kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, korlátozott létszámcsökkentésről van szó, mivel strukturális változások voltak a gyárban. Így például átalakult a termékszerkezet. A bérelt állományról elmondta, változásának szezonális okai vannak. A harmadik és a negyedik negyedévben több munkásra van szükségük, mert ekkor felfut a termelés. Az év elején, első félében viszont sokkal kevesebb terméket állítanak elő, s ekkor nincs szükségük annyi bérelt dolgozóra. Ez azonban lényegében minden évben így van, s nemcsak 2009-re jellemző. Egy korábbi közlés szerint a Philips a csúcsidőszakban több mint 2 ezer embernek ad munkát a gyárban.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.