Beköltözött a hétvégi házakba

A nyomozó ügyességének és kitartásának köszönhetően fogták el azt a 46 éves hajléktalant, aki nyár óta valósággal megkeserítette a Dunaalmáson hétvégi házzal rendelkezők életét. 9 betörést ismert el a férfi kihallgatása során.

MNO
2009. 12. 19. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tatabányai férfi nyáron tette át székhelyét Dunaalmásra. Mindig más és más házban húzta meg magát. Addig maradt egy helyen, míg volt mit ennie és innia. Miután megérezte a lebukás veszélyét Dunaszentmiklósra „költözött”, ahol több hétvégi házban is apróbb nyomokat hagyott, majd visszatért Dunaalmásra. Az egyik háztulajdonos végül szokásától eltérően hétköznap is kilátogatott a kertbe. A gyanúsított épp „otthon” volt, mikor meghallotta, valaki kinyitja a kertkaput. Menekülőre fogta, de cuccait hátrahagyta. Egy vonatjegy is volt a holmija között. A nyomozó ezzel indult tovább. Beszélt a vasútállomáson dolgozókkal és azzal a kalauzzal is, aki a jegyet kezelte. Részletes személyleírást kapott a férfiról és időközben az ujjlenyomatok eredménye is megérkezett. Mindebből már azonosítani lehetett a gyanúsítottat, akit pénteken őrizetbe is vettek.

(kemma.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.